Ayumi: 2. Rész~

-Michael ugye tudod hogy téged nagyon fog utálni Soyun hogy oda küldted?-sandítottam rá ahogy a kertben simogattam a rózsákat.

-Legalább valami hasznosat is csinál!-vont vállat és letelepedett mellém.

-Mindig csinál valami hasznosat!-húztam össze a pilláimat és szúrós szemekkel méregettem.

-Kinek mi!-vonta meg a vállát. Odafordultam hozzá s halk de határozott hangon beszéltem hozzá.

-Harcra képzi a párokat! Megcsinálja helyetted amiket alapból neked kéne! S folyamatosan megmenti a tyúkszaros seggedet!

-Nem értem miről beszélsz!-legyezte maga előtt a jobb kezét.

Zafírkék szemem

-Láttam az aktáidat, hogy miket kellene csinálnod!-álltam fel és jobbnak láttam otthagyni mielőtt jelenteném Gabriel-nek. Szárnyaimat kieresztve ugrottam le az emberek világába és süvítettem. Meg kell néznem az újakat hogy fejlődnek napról napra. Láthatatlanul szálltam le Jonghyun háza elé és átmentem az ajtón. Éppen evett valamit a televízió előtt, én pedig zafírkék szemeimet rá villantva vizsgáltam ahogy az ereje egyre erősebb. Auraként simult a teste vonalához és folyamatos izzásban aranyként tündökölt. Minden jó erő aranyként káprázik szemeim előtt, a rosszak pedig akár egy fekete lyuk, szippantják be a körülöttük lévő színeket. Hyun még csak nem is sejti hogy Soyun-on kívül más angyal is figyeli.

-Van ott valaki?-borzongott meg miközben körbepillantott a lakásban. Szerintem éppen eleget hoztam rá a frászt, kezembe vontam a mappát amiben leírom ki hogyan fejlődik. Egy utolsó pillantást vetettem a remegő fiúra és elteleportáltam a következő tanonchoz.

-Szóval Kim Rain! Az az Sky... Láthatatlan és a vízhez ért... Hmm... Talán nem lesz vele sok problémám.-olvastam végig az adatait.-Na gyerünk!-mentem be hozzá is. Aurája már a másik szobából látszott ahogy fénylik és csillog. Hosszú haja vizesen omlott a hátára és egy köntösben járkált fel alá a szobájában. Ő is jól van ezért miután feljegyeztem az észrevételeimet elindultam az utolsó diákhoz.

-Hol van az a mocskos idióta?!-kiabálta Soyun a fejemben.

-Fent hesszel!-mosolyodtam el a felháborodott megszólításán.

-Hát ott pukkadjon meg ahol van! Nem erről volt szó!-dühöngött.

-Nyugalom!-nyugtattam szegényt, hisz ez tényleg egy gusztustalan húzás volt Michael-től.

-Rendben!-próbálta korlátozni magát-Hol vagy?

-Éppen most megyek be az utolsó tanítványhoz.-álltam meg az ajtó előtt és a bentről jövő hangokat vizsgáltam.

-Szegénykét beszarattam!-kuncogott halkan Yun.

Seomin szeme

-Mindegyiknél eljátszod!-kuncogtam vele én is és bementem. Az emeleti szobában találtam rá az ágy alatt.-Yun...-csóváltam a fejem ahogy láttam a lány ijedt arcát. Leültem mellé egy törökülésben és nyugalmat sugároztam felé. Láttam ahogy a félelem egy kis idő múltán kihunyni látszik hatalmas smaragdzöld szemeiben. A lelke szépen lassan megnyugodott és kimászott az ágy alól. Még mindig félő pillantásokkal vizslatta körbe a házat, hát ha talál ott valakit. Milyen frászt kapna ha most meglátna! Körmét rágcsálva felült törökülésben az ágya közepére és egy azon irányba bámult pár percig.-Na én végeztem!-szóltam fel a többieknek. Halk léptekkel hagytam el a házat és sétálgatni kezdtem. Michael nagyon gonosz Soyunnal, hisz a saját feladatát aggatja szegénykére. Igaz alatta szolgál, de azért ez nagyon piszkos húzás. Oké, én vagyok Michael „társa” mivel egy azon rangba helyeztek el minket, ezért is én megkérem Yun-t azokra a dolgokra amikre.

-Ayumi gyere fel kérlek!-szólalt meg a fejemben Gabriel.

-Megyek!-sóhajtottam és hatalmas szárnyaimat kiengedve röppentem fel a levegőbe. Erős szárnycsapásokkal suhantam fel felé amíg meg nem láttam a Menny kapuját. Talpam a talajnak érintve totyogtam át a hatalmas kapun. Az egyik hatalmas füves pusztára irányítottak a többiek, és megláttam a három tanoncot Soyun mellett.-Szervusztok!-villant rájuk szemem amitől mind a három összerezzent.

-Szia Ayu!-mosolygott rám Yun és megölelt.

-Rég láttalak.-karoltam vissza, majd Gabriel-re néztem.

-Örvendek Ayumi!-hajolt meg kissé.

-Gabriel!-hajoltam meg én is-Hol van Michael?-néztem körbe, de sehol sem találtam.

-Felhozza az utolsó öt vendégünket.-mosolyodik el Gabriel.

-Végre csinál valamit!-motyogtam és sóhajtás hagyta el az ajkaimat.