Seomin: 16.rész

A szállóba mentem,és Taehee énekelt megint a zuhany alatt. Kezdek hozzászokni,hogy egy vámpír énekel a zuhany alatt,de még mindig furcsa e gondolat. Majd hozzászokom idővel. A zongora elé telepedtem le,és elkezdtem rajta játszani. Ujjaim,pille könnyedséggel vándoroltak a billentyűk között. A szívem elkezdett hevesen verni,és egy hatalmas csörömpölésre lettem figyelmes. Azonnal abbahagytam szívem dallamát,és a zaj forrása felé vettem az irányt. Taehee szép seggest talált nyomni a fürdőben. Elkapott a nevethetnék,de csak halk kuncogás lett belőle. Felsegítettem a földről,és farkas szemet néztünk egymással.
A fürdőből Ő kiment,és én következtem. A meleg víz lemosta a fáradtságot rólam,és jól eső érzés vette át testemen az uralmat. Törölközőbe csavarva magam,kimentem és a szobánk felé vettem az irányt. A nagy pólómat és a rövid gatyát felvettem,és betelepedtem az ágyba. Taehee éppen valami könyvet olvasott. Nem akartam zavarni így inkább oldalamra fordulva lehunytam pilláim és aludni készültem,mikor szívembe szúrt valami. Mintha egy kést döftek volna át rajta,de mégsem. Felültem,és erős lihegésem miatt,nem bírtam szólalni.
- Jól vagy? Minden rendben? -halottam haloványan társam hangját,és félelmetes volt.
Nem emlékszem tisztán,de azt tudom,hogy Ayumi tenyereit megéreztem arcomon,és lágy,nyugtató hangjára a szívem lassabban vert. Taehee elhagyta a szobát,és csak mi ketten voltunk Ayumival.
- Jól vagy? Seomin? Jól vagy? -szólogatott,és már végre beszédképesnek éreztem magam.
- Azt hiszem! -ajkaim remegtek,mint a nyárfalevél.
- Semmi baj! Csak egy kis pánikroham! -ölelgetett,és ringatott.
- SeoMin szüleit most marcangolták szét a démonok! -jött be Yooseung és ott megállt a szívem.
Ayumi szikrákat szórt szemével és..ennyi amire emlékszem. A sokk hatása miatt szívem nem vert,majd valami hideg szürke fátyol kezdte el körbevonni a testem. Rémült voltam,és valami fekete rács vágódott le mellém.

"Légy erős Seomin!"

Halottam,hogy valaki fentről ezt mondja,és a sötét mélyben víz hangzott ez a hang. Lágy volt és féltő is egyben,majd a szürke fátyol eszeveszett iramba kezdett el felém jönni,és szemeim kipattanása után eltűnt,és csak Ayumi szempárát láttam.

Arcán a félelem kiült,és Yooseung fejét fogva járkált. 

- Seomin! Hála az égnek! -szorongatott karjai közt Ayumi.

- Mi történt? -erre síri csend telepedett a szobában.

Ayumi bűnbánó szemekkel nézett rám,és SoYun a falba vert.

- Az én hibám! -üvöltötte SoYun és kiment.

- Mi SoYun hibája? -érdeklődtem,és Ayumi mellém ült.

- A szüleidet a démonok ölték meg. SoYun későn ért oda. De ha nem megy vele YooSeung otthagyja a fogát. -hajtotta le fejét Ayumi,és a szívem összeszorult és ajkaim közt kék fénycsóva szállt ki.

Ayumi kiment,és a lábaim remegtek. Taehee váltotta fel Ayumi helyét,és próbált nyugtatni kevés sikerrel. Fel-alá járkáltam a szobában és léptem nyomán kék fénycsóva tündökölt.

- Állj le! -ragadta meg karom Taehee.

- Nem érted igaz? A családom veszett oda! -rántottam ki kezem erős szorításából és az ajtó felé mentem.

- Most meg hová mész? -nézett rám nagy szemekkel.

- Nem tudom mi történt pontosan,de azt igen,hogy bosszút fogok állni a szüleimért,ha bele halok is! -ezzel az ajtón kiléptem,becsaptam magam után és elhagytam a szállót.

Sky: 15. rész

Nem tudtam odafigyelni és meg is lett az eredménye, végig bénáztam, egész végig  Red-en gondolkoztam és hogy, hogy bánthattam így meg. Frusztrált vagyok és ilyenkor a körülöttem lévő embereket bántom meg, egyáltalán nem szándékosan. Amint végeztünk Ayumi-val muszáj voltam megkeresni Red-et, de amint ráakadtam éppen Yoosung-gal társalgott elég heves kézmozdulattal és folyamatos mosollyal az arcán, észrevette ahogy őket nézem és ahogy Yoosung is észrevette, hogy Red nem oda figyel ő is felém fordult én pedig elindultam a szállás felé határozott léptekkel, de egy kéz a csuklómon meg akadályozott benne. Ahogy visszafordultam megláttam Red arcát elfogott a bűntudat. Miért marok el mindenkit magam mellől? Ahogy ezen gondolkoztam és a földet fixíroztam berepült a látóterembe egy izzó kő mire felkaptam a fejem és értetlenül néztem Red szemeibe, de ő is csak megrázta a fejét. Tehát, ő sem tud róla semmit. Hirtelen kettétört én pedig elkaptam az én részemet, de a Red felőli leesett a földre és mikor utána nyúlt megjelent Gabriel.
-Lélek kövek. Ez mutatja, hogy egymáshoz tartoztok. Ezeken keresztül, ha nagyon messze lesztek egymástól, beszélni is fogtok tudni az elméteken keresztül. Mától próbálnotok kell a kommunikációt is. És ez érvényes mindenkire akinek meg lesz a köve.-még egy dolog amit gyakorolni kell, örülök neki.
- Kettőkor kint várok mindenkit.-mondta Soyun, szerintem az ő kezéből "jött" a kő.

A délutáni edzésen bénáztam, rengeteget. Red-del beszélnem kell minél hamarabb. Szendviccsel a kezemben mentem fel a szobába. Megettem, majd indultam is zuhanyozni. Ahogy végeztem, hajamat törölgetve mentem a szobába, de még akkor sem szándékozott feljönni Red. Befeküdtem az ágyba és viszonylag hamar el is aludtam.

Egy rossz érzés miatt ébredtem fel az éjszaka kellős közepén. Nem bírtam megmozdulni majd éreztem, hogy valaki van a szobában rajtam kívül, de biztos, hogy nem Red volt az. Felém hajolt az a valami és hirtelen megéreztem, ez egy démon. De, hogy jutott idáig? Reszkettem a takaró alatt és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy az arcomba bújik. A párna alatt volt a kövem így a kezemmel megkerestem és rászorítva Red-re gondoltam és próbáltam neki üzenni, hogy örülnék ha végre a szobába jönne és segítene ezzel a démonnal kezdeni valamit, mondjuk kinyírni, vagy mit tudom én. Megnyugodtam amikor szinte azonnal válaszolt, vagy valami olyasmi. Öt perc múlva hallottam ahogy az ajtó nagyon halkan nyílik az ajtó, de felé fordulni nem mertem. Azon is elgondolkoztam, hogy láthatatlan leszek, de minek? A démonok nem csak a látásukra hagyatkoznak, éljen a hő látás. Éreztem ahogy Red gyűjti az erőt, majd hogy egy tűzgolyóval vonta a figyelmét magára, majd ahogy a démon ráfigyelt szinte kiugrottam az ágyból és kérdő tekintettel néztem rá.
~Most mit csináljunk?~Remélem meghallotta.
~Próbáljuk lefagyasztani és kilökni az ablakon. Vagy nincs nálad a tőröd?~
~Az első jó ötlet, viszont én még egyáltalán nem vagyok kész egy démont kinyírni~
Red bólintott egyet és mindketten erőnket összeszedve a démonra koncentráltunk, de elsőre nem jött össze.
~Szedd már össze magad!~Szólt rám Red mire összeszedtem magam és most már sikerült. Az ablak kitört, de kit érdekel? Kinéztünk utána, ahol épp akkor ért földet és tört darabokra majd el is tűnt. Remegve bújtam Red-hez mire ő is körém fonta kezeit és csitítani próbálta az épp előtörő sírásomat. Szipogva elváltam tőle és a szemébe néztem.
-Red..én bocsánatot..bocsánatot kérek a tegnapiért.-láttam rajta hogy meglepődött.
-Nem, én kérek bocsánatot. Én ragadtattam el magam, kérlek ne haragudj rám.-és elmosolyodott. Mosolyogva bújtam hozzá és vállára hajtva a fejem megpusziltam a nyakát mire eltolt magától és nagy szemekkel nézet rám.
-Mi az? Csak vissza adtam!-oldalra billentettem a fejem majd nevetve estem vissza az ágyba és magamra húzva a takarót végre nyugodtan tudtam aludni reggelig.

Ayumi 14.Rész~

Bevallom őszintén nem vagyok egy tipikus angyal. Sosem hittem istenben, sem a természet feletti lényekben. Ezáltal az angyalokban és a démonokban sem. Egyszer csak egy balesetem volt és kómába kerültem. Szörnyű érzés volt hogy nem tudtam mit csinálni, nem mozogtam és nem beszéltem! Egyedül az elmémmel vándoroltam mindenhová! Hindu és egyéb szerzetesek elméibe mentem át hogy tudjak legalább társalogni valakivel. Sok évet töltöttem így, míg végül elhunytam. Furcsa volt hogy egyik pillanatban még az elmékben vándorlok, másikban pedig már felülről nézem merev testemet. Senki nem volt mellettem! Gabriel állt ott és engem figyelt, várta hogy hogyan döntök, maradok egyszerű szellem és ezen a kietlen síkon fogok rohangálni és a frászt hozni az emberekre. Vagy pedig angyal leszek és a képességeimet mások hasznára fordítom. Nem volt nehéz döntés, mivel én nem akartam ijesztgetni, csak szimplán lenni. Így Gabriel rábeszélt hogy szükségük van rám odafent, s rábólintottam. Miután beszéltem Seomin fejével és Soyunnal is társalogtam, visszamentem a szobámba. Megfogtam a törölközőmet és bezárkóztam a fürdőszobába. Elnyúltam a kád forró vízben és lebuktam a víz alá. Hajam arcomba mászott és a levegő buborékként emelkedett a víz felszínére. Vajon Sky és Red képesek lesznek hamar összehangolódni és egymást befogadni az elméikbe? Vagy nekem is közbe kell avatkoznom és szólni Yunnak csináljon „csapatépítő tréninget”? Éreztem ahogy megfodrozódik a víz a hasamnál és kinyitottam a pilláimat. Haru nézett rám félrefordított fejjel. Várjunk! Haru?! De hát én fürdök! Gyorsan ültem fel a víz alól és lihegve, kitágult szemekkel pislogtam rá.

Ruhám~

-Mit keresel itt?-köhögtem el magam.

-Ki? Én? Ja, hát...-vakarta meg a tarkóját.

-Tűnés kifelé!-kiabáltam rá és mutogattam az ajtóra. Gyorsan kiment én pedig kimásztam a kádból és megtörölköztem. Magamra tekertem szorosan a törölközőt s kiléptem a szobába.

-Bocsánat...-vakarta újra a tarkóját Haru.

-Felejtsük el...-morogtam és kivettem egy ruhát a szekrényből s mentem vissza a fürdőbe felvenni. Mikor kiléptem Haru slisszolt be mellettem és hallottam ahogy zuhanyzik. Felültem az ágy rámeső részére és felhúzott térdekkel bambultam a semmibe. Arra eszméltem fel hogy ez a bolond előttem térdel és bámul a szemeimbe.

Haru rubinvörös szeme~

-Na végre hogy magadhoz tértél!-vizsgálta kék szemeimet azokkal a rubinvörös szemeivel.

-Mi?-értetlenkedtem s oldalra döntött fejjel próbáltam újra összeszedni a gondolataimat.

-Nem hallottál semmit amit mondtam igaz?-éreztem a lehelete édes aromáját a nyelvemen.

-Nem! Miért?-dőltem hátra és próbáltam nem törődni azzal ami belül kezdett mocorogni bennem. Valamiféle vágy jött elő a lehelete illatától és édes ízétől.

-Azt kérdeztem megint megmutatod hogyan kell azt csinálni?-mászott fölém és úgy pislogott a szemeimbe.

-Mit mutassak meg?-vontam fel a fél szemöldökömet.

-Azt ahogy az agyamba mászkáltál.-böki meg a homlokom mutató ujjával.

-Meg mutathatom.-vontam vállat, s pilláimat lehunyva koncentráltam a bennem lévő békére. De nem sokáig volt ez így, hiszen éreztem ajkát az enyémen. Szemeim kitágulva meredtem az engem csókoló vámpírt. Enyh erővel feszítette szét ajkaimat és nyelvét átdugta a számba, küzdöttem hogy ne csókoljak vissza de elvesztettem a harcot. Nyelvünk táncot járt, majd elvált tőlem.

-Azta....-lihegte fölöttem és egy féloldalas mosolyra húzódott a szája.

-Nem szabad!-löktem le magamról és kirohantam. Bevágtam magam mögött az ajtót és a rózsáim közé suhantam. Fel-alá járkálva fogtam a fejem és valahogy mindig visszasiklott az elmém erre a buta érzésre.

-Mi a baj?-hallottam meg Jerry hangját a hátam mögül. Mikor felé fordultam egy padon ült s olvasott.

-Semmi...-ráztam a fejemet és próbáltam elmenni mellette de elkapta a karomat.

-Utoljára kérdezem!-mondta komolyan és lehúzott maga mellé.

-Én pedig utoljára mondom hogy semmi!-pattantam fel és megindultam erős léptekkel.

-Ayumi?!-hallottam meg Soyun hangját aki éppen az előbb szállt le és ő is elkapta a kezem.

-Dolgom van...-trappoltam volna megint, de hát valljuk be én nem a testi erőmtől vagyok erős.

Soyun 13. rész

Sehogy se tudtam lenyugodni, így lementem a földre, és az első templomba jelentem meg.
-Lányom. - hallottam egy öreg, de lágy hangot. -Mi járatban? - hátra néztem a szárnyaim fölött.
-Szép estét Atyám. - fordultam felé teljesen. -Csak érdeklődni jöttem, hogy nem észleltek e démoni jelenéseket!?
-Ami azt illeti, de épp most indultam szólni fel, hogy küldjenek le valakit. - mosolygott rám. A papok imával hívnak minket, harcos angyalokat, hogy rendet rakjunk. Persze először Apánk hallja meg, aztán minket küld.
-Akkor mondja meg miket látott. - szárnyaim eltűntettem.
-Többen is jelezték a lenti vadászok közül, hogy valami fekete füst jelent meg egy repedésből a parkban. Azóta az emberek közül egy kettő megbolondult. És volt három vörös szemű démon.
-Ők hol vannak most? - kérdeztem.
-Jongin úrfi azt mondta, a temető régi elhagyatott ravatalozójában vannak. De nem tudnak bejútni.
-A repedést maga is eltudja intézni Atyám. Egy pecsétet rajzoljon mellé szentelt vízzel és eltűnik. Akiket pedig megszálltak azok jobban lesznek.  - mosolyogtam.
-Rendben. - bólintott.
Én megkerestem Jongint, aki a temető mellett parkolt. A kocsi előtt álltam meg, mire kipattant, és hajlongva üdvözölt.
-Mi járatban erre? Nincs kicsit messze Brazília Koreától? - mosolyogtam rá.
-Ide lettem beosztva. De mivel sehová se jutok a három démon miatt, itt maradtam. - sóhajtott.
-Védik magukat? - lepődtem meg.
-Igen. Mintha egy pajzs lenne. - mondta.
-Ide akkor Lumin kell. - gondolkodtam. -Egy pillanat. - néztem Jonginra, és Lumin meg Jonghyun közös szobájába illantam. Jonghyun hason fekve aludt, és szerencsére ruhában. Lumin pedig olvasott. -Lumin, szükségem van rád. - suttogtam.
-Miben is? - nézett rám.
-Te vagy a vámpírok pajzsa. Én pedig nem értek hozzá. Csak egy pillanat az egész, és visszahozlak. - mondtam.
-Rendben. - lerakta a könyvet, megfogta a kezem, és leillantam Jonginhoz.
-Soyun arkangyal! - hajolt meg előttem Taemin.
-Taemin. Azt hittem egyedül jött Jongin. - bólintottam.
-Igyekezhetnénk? - szólalt meg Seunghyun.
-Hát hogyne. - grimaszoltam. -Jongin, vezesd oda Lumint, engem azonnal kiszúrnának.
Kai elvitte Lumint, Én pedig a kocsi orrának dőlve vártam. Pár perc múlva már előttem álltak.
-Egy követ védenek. Az egész pajzs olyan mint egy papír, legalábbis számunkra -mutatott rám, és magára -, de embert már nem enged be. - mondta.
-Ha követ védenek, akkor Én miért nem érzem? - lepődtem meg.
-Valami pecsét van a kő építmény körül. Én betudtam menni, de szerintem te már nem. - nézett rám.
-Akkor segítesz? - szárnyaim kiengedtem, és rá vigyorogtam.
-Még szép. - kacagott fel.
-Akkor, Én kicsalom őket, Te lenyúlod a követ, és visszajössz a fiúkhoz. - bólintott. -Remek. - csaptam össze a mancsaim. -Legyetek készen, amint Lumin megjelenik, azonnal mentek az Atyához a templomba. - bólintottak. Oda egy démon se tud bemenni.
Áttörtem a pajzsot, mire a három démon azonnal megjelent kint. Nem voltak nagy rangúak, ami meglepett, de a pecsétek nagyon erősek volt. Lumin megszerezte a követ, Én pedig kicsit játszottam velük. Persze kaptam Én is, Ők pedig kinyúltak.
Templomba illantam, Lumin ott ült a kék kővel a kezében.
Lerogytam az oltár elé, és zihálva támasztottam a fejem.
-Jól vagy lányom? - sietett hozzám a pap.
-Igen Atyám. Jól vagyok. - legyintettem. -Menjünk vissza. - álltam fel, s néztem Luminra.

Este volt, persze mindenki aludt már, de... Ayu jött be hozzám, Yooseung jó messze volt tőlem.
Szerencséje.
-Hallottam, hogy meg van az egyik kő. - mondta Ayu.
-Igen. És úgy érzem, ez Sky köve. - álltam fel.
-Figyelj... nem akarok ebbe beleszólni. De túl fiatalok. Nem lenne jobb, ha inkább mégis mi intéznénk el a dolgot? - kérdezte. -Hidd el Ayumi, Én lennék az első, aki oda menne, és mentené meg a fát, de sajnos ez lehetetlen. Angyalok vagyunk, de nekünk nincs meg az az elég erő, ami kell. Ne gondold, hogy olyan jó nekem egy vámpír mellett, és itt fent lenni. Dupla szar dolog ez nekem, és Te tudod a legjobban. - Bólintott. -De megígérem, az életem árán is megvédem őket. - újra bólintott. Megéreztem Seot. Így kinéztem az ablakon. Íjjal gyakorolt, és minnél jobban hajtotta magát, annál jobb volt. Büszke voltam rá.
Másnap reggel Yooseung elé álltam.
-Hoon. - szóltam neki.
-Hmm? - fel se nézett a könyvből. Ezeknek ez a szokásuk?
-Rám figyelnél egy kicsit? - förmedtem rá. Felsóhajtott, és lerakta a könyvet.
-Hallgatlak. - nézet rám.
-Nekünk is gyakorolni kéne a kapcsolatot vagy mit. - mondtam. -Oda adom Skynak a követ, kint várlak. - sarkon fordultam, és otthagytam.
Lent a kezemben a kő azonnal izzani kezdet, sőt! Kirepült a mancsomból, és Sky meg Red közt felízva, ketté tört. A fene gondolta, hogy ez lesz.
-Lélek kövek. - jelent meg Gabriel. -Ez mutatja, hogy egymáshoz tartoztok. Ezeken keresztül, ha nagyon messze lesztek egymástól, beszélni is fogtok tudni az elméteken keresztül. Mától próbálnotok kell a kommunikációt is. És ez érvényes mindenkire akinek meg lesz a köve. - pislogtunk mint Rozi a moziban. Fogta magát és eltűnt.
-Kettőkor kint várok mindenkit. - szólaltam meg és kimentem. Már kint volt Yooseung. Csak rám mosolygott, Én pedig -nem akartam, de szerintem ő keze van benne -, fél oldalason visszamosolyogtam. Utálom az erejét.

SeoMin: 12.rész

A mai próba Ayumival volt. Én totálisan béna voltam. Azt hiszem,elnézték a ház számot az angyalok,mert tuti nem engem akartak ide felhozni. Nagyon mihasznának éreztem magam. Talán eddig még nem is tűnt fel,hogy egy két bal kezes félnótás vagyok. Hiába próbált meg Ayumi segíteni...hiába a sok bíztató zsó,nekem nem ment. Az íjjal is,talán egy ovis is jobban bánik mint én. Miszhasznának éreztem magam...mert az is vagyok. Felmentem a szállásra,és bedőltem az ágyba. Éreztem,hogy magam mellett besüpped az ágy,és Taehee a hajammal szórakozott.
- Mi a bajod? -csavargatta a hajam.
- Semmi...-dünnyögtem a párnába,és a macimat kezdtem el buzerálni.
- Haru érezte rajtad a próbán,hogy nagyon de nagyon el vagy szomorodva...-kereste Taehee a tekintetem,de én a párnába temettem a fejem.
- Ugye nem mondja el Ayuminak? -néztem Taeheere nagy szemekkel.
- SeoMin! Gyere ki egy kicsit! -hallottam meg Ayumi hangját.
- Megöllek téged is,meg Harut is! -dörmögtem,és Taehee elégedetten mosolygott.
Az ajtóhoz mentem,és nagyot sóhajtottam. Minden lehetséges verzió átfutott az agyamon. Vagy kitesznek innen,vagy leszidnak vagy nem tudom. Kinyitottam az ajtót,és be is csuktam magam mögött mikor Ayumi mellé álltam. Lehajtottam a fejem,és nem mertem szemébe nézni.
- Gyere ki a kertbe! -mondta,s elindultunk.
Egy mukkot sem szóltam. Nem akartam. Haza akartam menni. Ha Ayumi tudja,akkor gondolom SoYun is. Ő mindig mindent tud és hall és lát. Olyan mint egy szellem. Ha Ő nem ment meg az elől a valami elől ami követett engem,akkor nem lennék itt. Vagyis lehet,de akkor mint angyal,és akkor nem törném magam a bénaságomon. Sky is nagyon ügyes volt,és mindenki,de én nem. Túl hülye vagyok ehhez is. Ayumival kimentünk a kertbe,és egy hintára ültünk. Elkezdtem lóbálni a lábam,és lassan hintáztam.
- Na szóval...-kezdte meg Ayumi - Mi ez a bénának érzed magad dolog? -nézett rám.
- Semmi...-hazudtam. Tudja jól.
- Kezdjük ott,hogy egy nagyalnak hazudsz és Haru erejét akarod megcáfolni. Nézd SeoMin,nem megy minden elsőre!
- De nem láttad mennyire ügyetlen és béna vagyok? Nekem ez sose fog menni! -folytak könnyeim.
- De ne add már fel ilyen könnyen! -bíztatott,és szemeimbe nézett.
Szívem eszeveszettül vert,és Ayumi megérezte. Láttam benne az angyalt,és kezeit arcomra tette,s lassan megnyugodott a lelkem. Elbeszélgetett velem,és visszaküldött a szállóba. Taehee ott ücsörgött,és olvasott valamit.
- Na? Minden oké? -pattant fel és elém állt.
- Aham. -sóhajtottam.
- Na,mesélj mi volt? -ült le és kezem megfogta.
Hideg mancsaival engem is maga mellé rántott. Kezem kihúztam kezéből. Hideg volt,de még is puha.  Elmeséltem neki,hogy Ayumi azt mondta,hogy ne adjam fel,és mindig kapcsoljam ki az agyam,és csak a feladatra figyeljek. Taehee is bíztatott,de még mindig volt bennem egy kis félsz.
Jó volt érezni,hogy törődnek velem. Anyu csak azért figyelt rám,nehogy valakibe beleszeressek. Apám meg csak így volt,mert papucs volt mindig is. Most pedig itt vagyok egy vámpír szoba társsal,és az angyalok tanítanak engem.
Az est leszállt. Kint az udvaron csak a lámpák égtek,és kis szentjánosbogarak repkedtek. Én elmentem fürödni. Felcsatoltam a hajam,és lezuhanyoztam. Kitisztult a fejem,és elhatároztam magam. Taehee is elment fürödni,és én az ágyra telepedtem. Sajnos a vámpírok nem alszanak,így nem tudok kiosonni,de valamit csak kitalálok. Taehee vizes fejjel kijött és letelepedett a saját felére. Én könyvet olvastam és megmorrant a vámpír gyomra.
- Nem akarsz lemenni enni? -jött az isteni szikra.
- De jó lenne. Na megyek,mert kopog a szemem. -rohant le a konyhára.
Mikor becsapódott az ajtó,már vettem is fel a ruhám. Egy trikó,egy nagy pulcsi,és egy térd gatya,és egy kis tutyi. Kiosontam,és megláttam egy angyalt. Szívem elkezdett hevesen verni,és az angyal árnyéka eltűnt. Nagyot sóhajtottam,és az udvarra mentem. Azonnal a gyakorló pályára mentem,és az íjat elvettem a helyéről. Hátamra vettem a vessző tartót,és felhúztam az íjat

. Ahogy Ayumi mondta:
"- Derékszögre figyelj. Állj oldalt,és koncentrálj a célpontra!'Ez a mondat víz hangzott a fejemben,és a szalma bálára céloztam. 3 kör volt benne. Kék,zöld és piros. Elsőnek a zöld kört találtam el. Nem adtam fel. Esti gyakorlásnak vetettem alá magam. Folyamatosan lőttem,és egyre jobban kezdtem belejönni. Az egyik villany oszlopon volt egy óra. Már éjfélt ütött,de nem érdekelt. Nem voltam fáradt. Szinte a győzelem tartott ébren. Máskor már durmolni szoktam,most meg itt lődözök,és a győzelemért küzdök. Mindig kiszedtem a vesszőket a bálából,és megpróbáltam térdelésből lőni. Azt is egy óráig gyakoroltam,és egyre jobban ment. Sok féle feladatot megpróbáltam,de a hátra szaltós még nem igazán ment. Felnéztem az órára és 3 óra múlt pár perce. Olyan érzésem volt mintha valaki vagy valami figyelne. Felnéztem az egyik erkélyre,és SoYun-t és Ayumi-t vettem észre. Vajon mióta figyelhettek? Talán a morgásaimra keltek fel? Vagy a lövések hangjára? Nem tudom,de azt igen,hogy láttak. Picit szégyelltem magam,de egyikőjük sem szólt egy árva szót sem. Nem dicsértek és nem is szidtak le. Ayumi arcán elégedett mosoly ült ki,és eltűntek. Lőttem párat,majd megláttam Taehee-t.
- Azt hiszed nem tudom,hol járkálsz? -nézett rám.
- Am..gyakorolnék,ha nem baj. -húztam fel az íjat és Taehee kezében lévő könyvet a fára lőttem.
- Azta picsa! -nézett rám.
Elmosolyodtam. Éreztem,hogy már ezt csak fokozni tudom. Büszke voltam magamra,és elégedett. Taehee elmosolyodott és megkért,hogy mutassam meg,mire mentem. 4 óra volt,és mi kint voltunk. Megmutattam neki,mit tudok már.
- Ügyes vagy. -mosolygott rám,és egy puszit kaptam homlokomra.
- Köszi. -pirultam el picit,és a szemeim kezdtek lecsukódni.
Letettem az íjat,majd a szemeim nem bírták tovább és lecsukódtak. Egy kezet éreztem meg hátamon és egy másikat a térdem alatt,majd felkapott. Kinyitottam az egyik szemem,és fejem Taehee vállán volt. Visszahunytam a szemem,és bealudtam.

Reggel vagyis pontosítok 13:24-kor keltem. Taehee végig ott volt velem,és lementünk gyakorolni. A gyógyítást kellett most fejleszteni. Ayumi félre hívott.
- Láttam mit csináltál tegnap este! -tette karba a kezeit,és egy furcsa mosoly ült arcán.
- Haragszol? -néztem rá.
- Nem. Büszke vagyok rád,és a mai próbán jól teljesítettél. De ha legközelebb gyakorolni akarsz ne esték estélyén! -mosolygott,és visszament.
A mai napomat azzal töltöttem,hogy Sky-t ismertem meg. Nagyon jófej csaj,és Red nem akadt le róla,de az íjtól megijedt és elrohant akárcsak egy kisgyerek. Nevettünk rajta egy jót,és segítettem Sky-nak a gyakorlásban. Igaz egy két helyen megvágott engem,de nem érdekelt. Mikor már az ötödik sebet ejtette rajtam Sky levágógott a fűre,és arcát a tenyereibe temette.
- Borzasztó vagyok! -szomorkodott.
- Akkor most mondjam azt,hogy ugyan így voltam? -ültem le vele szembe.
- De te olyan ügyes voltál a próbán!
- Sokat gyakoroltam!
- Mikor? -nézett rám.
- Esték estélyén. Azért késtünk el Taehee-vel...-húztam a szám.
- Jaa..vagy úgy. Akkor este gyakoroljak én is? -nézett rám kérdőn.
- Nehem! -nevettem el magam. - Délután vagyis már az van,de  óra körül lejöhetünk,és segítek.
- És a sebeid? -mutatott az egyikre az alkaromon.
- Nézd csak! -tettem kezem az egyik sebre.
A kezembe bizsergést éreztem,majd éreztem,hogy a bőröm összehúzódik. Elvettem a kezem a sebemről és már semmi nem látszott. Sky elmosolyodott. Meggyőztem nagy nehezen,hogy ha megvág engem,az semmiség,mert ekkorka sebet sikerül meggyógyítanom. De nem tudom mi lesz velem,ha nagyobb sebet kell. Az lehet nem lesz olyan egyszerű,mint ahogy én azt hiszem.

Sky: 11. rész~

Ahogy visszaértem az épületbe egyből megkordult a gyomrom, enni kellene valamit. Egy adag banán turmixot kértem majd felmentem a szobába és letelepedtem az ágyra és elkezdtem inni jó komótosan és csak bámultam ki a fejemből. Red ahogy bejött a szobába és leült az ágyra engem megint megsimogatott a szív infarktus szele.
-Te! Ha még egyszer meg ílyesztesz én kicsinállak!-nagy szemekkel néztem rá amitől szegény úgy megílyedt, hogy majdnem lehátrált az ágyról. Éppen utána kaptam amikor majdnem leesett.
-Bocs, de tényleg ne ílyesztgess!
-Öhh, megértem. Már megszoktam, hogy csendben kell lennünk.-éppen csak a szája szeletében bujkált egy kis mosoly féleség.-Nem tudtam, hogy ez ennyire ílyesztő.
-Lehet, hogy csak én vagyok ilyen ílyedős de akkor is, legalább a közelemben adj valami hangot, hogy a közelemben vagy.-mondtam és ki is végeztem a turmixot majd letettem az asztalra az üres poharat.
-Red, már kérdezni akartam, mi az igazi neved? Mármint..a Red az nem lehet az eredeti..-miért is akarom kimagyarázni magam?
-Guojin, de ha már itt tarunk én sem tudom a tied. Megtudhatom?-nézett rám kiskutya szemekkel. Gonooosz.
-Kim Rain.-válaszoltam és az órára néztem, lassan mennem kellene. Az óra 13:50-et mutatott én pedig őrült gyorsasággal pattantam ki az ágyból és száguldottam le a lépcsőn mikor megláttam Seomin-t és Jonghyun-t kilépni az ajtón.
-Várjatok!-szóltam utánuk de mire hátra néztek már ott voltam mögöttük.-Bocsi..-fújtam ki magam.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva Seomin.
-Tökéletesen.-felegyenesedtem és egy jó mély levegőt vettem majd elindultunk oda ahol délelőtt voltunk.

Egy pár tőrt kaptam amitől majd rám jött a frász. Még hogy ezzel harcolni? Én a saját kezeimet is össze kutyulom nem hogy még két ilyet is a kezembe adnak, félelmetes. A kezdeti félelmem be is igazolódott amikor Jonghyun és Soyun folyamatosan támadtak és néha még Seomin is suhintott egy párat felém. Az utána levőket pedig már erőből vertem vissza így meg is lett az eredménye, egyetlen sérülést nem szereztem aminek nagyon is örültem. Nem hiányzik még nekem, hogy a sebeimmel foglalkozzak mikor ettől az egésztől is a hideg maratont fut a hátamon. Fáradva dőltünk ki mind a hárman az edzés után, mert hát ezt már jócskán annak lehet venni. Soyun még pár szót intézett hozzánk majd felkapart minket mi pedig próbáltuk belőni a szállást. Alig bírtam felvonszolni magam a szobához, de amint beestem az ajtón rögtön az ágyra vetettem magam és perpillanat az sem érdekelt, hogy Guojin részére vackoltam be magam. ajtócsapódást hallottam és az ő hangját pedig rögtön utána.
-Ébren vagy? Hahóó!-egyre közelebb jött én pedig próbáltam arra koncentrálni, hogy úgy tűnjön mintha aludnék. Éreztem, hogy közelít a fejemhez és egyszer csak azt éreztem, hogy az ajkaival közrefogja a fülcimpám hegyét és az ott lévő két fülbevalót.
-Nagyon gyorsan fejezd abba, mert leszedem az arcod!-dünnyögtem neki mint aki félálomba van. A fülem azok közé a két dolog közé tartozik amihez utálom ha hozzá érnek és most nagyon pipa lettem rá. Felültem az ágyon amivel egyúttal le is fejeltem.
-Nagyon nem szeretem ha a fülemet basztatják, azt meg végképp nem ha egy vámpír hozzám ér. Nem érdekel, lehetsz te az atya úristen is. Hozzám ne érj többet mert nagyon nem leszünk jóban! Lehet, hogy csak a fáradtság teszi, lehet hogy nem de örülnék ha nem piszkálnál 24 óráig.-kifakadtam. Kész vége, nem tudok jó pofizni amikor egy vámpírral lakok együtt, akikről eddig nem is tudtam. Plusz ott lebeg a fejem fölött az a tény, hogy lehet két hónap múlva bedobom a törölközőt. Hirtelen nagy robajt és puffanást halottunk mire mindketten felkaptuk a fejünket és kimentünk, hogy megnézzük ki volt. Soyun szinte szikrázott a dühtől Yoosung vele szemben pedig egy ragadozó mosollyal hergelte tovább, szinte felmentő seregként jelent meg Ayumi és nyugtatta le mire visszament mindenki a szobába. Guojin ahogy becsukta az ajtót, megszólalt.
-Volt már ennél rosszabb is.-szinte súgta a szavakat.
-Mi?-ha nem nekem szánja ne mondja ki hangosan, ha nekem akkor meg fejtse ki bővebben.
-Soyun..-nézett egyenesen a szemeimbe.
-Örülj, hogy nem csinálta ki a barátodat!-mondtam a szemébe, összeszedtem valami alvós cuccot és bezárkóztam a fürdőbe. Még egyszer nem fogja rám nyitni az ajtót! Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem és hajamat törölgetve mentem a szobába ahol Guojin hűlt helyét sem találtam. Legalább nyugodtan alszok.

Másnap kicsivel korábban keltem és így le tudtam menni reggelizni ahol szinte ott volt mindenki. Egy szelet lekváros pirítóssal és egy bögre tejeskávéval jól is laktam. Amint befejeztem a reggelimet elindultam ki az épületből és kiszellőztettem a fejem de pont visszaértem mire kezdődött Ayumi-val az edzés.

Ayumi: 10.Rész~

Elmém~

Hosszú órákon keresztül meditáltam és próbáltam kizárni az elmémből az engem bámuló alakot. Miután kellőképpen elmélyültem magamban, s lelkem megnyugodott. Testen kívüli állapotba kerültem. A saját elmémben vándoroltam. Mindenkinél másképpen jelenik meg a belsője.

Nálam cseresznyefákkal ölelt végeláthatatlan út. Lassan sétálgattam elmémben, míg a cseresznyefavirág szirmai szállingóztak előttem s mögöttem. Békesség járt át teljesen. Hosszú órák óta sétáltam a kietlen fák alatt, mikor Haru jelent meg előttem pár pillanatra majd eltűnt.

-Mi a...-kezdtem el mikor úja megjelent és gyorsan távozott. Áhhááá! Most esett le hogy Haru mit csinál. Próbál velem meditálás formájában kapcsolatot teremteni. Én pedig automatikusan lököm ki. Lazítottam az elmém biztonságán és most is belépett.

-Ez nehezebb mint gondoltam...-lihegett miközben térdén támaszkodott.

-Nem olyan nehéz ha gyakorlod.-legyintettem.

-De nehéz!-húzta össze a pilláit. Áhhááá! Szóval akkor nem szereti ha valamihez gyönge. Halk ravasz kuncogás hagyta el ajkaimat.

Haru elméje~

-Megmutatom hogy nem nehéz.-kitaszítottam az elmémből és megindultam egy mellékúton az elmémben. S egy hatalmas ajtó előtt torpantam meg. Kezem a kilincs gombjára csúsztattam, s kitártam azt a hatalmas fa ajtót. Fejem átdugva pillantottam körbe. Teljesen más az ő elméje mint azoké akikében ezelőtt jártam. Hatalmas sivatag, a nap égetően tűz le és sehol egy árnyék vagy egy zöld növény.

Szárazság fogta el a torkom ahogy magam mögött becsuktam az ajtót. Pár lépés séta után szemben találtam magam a kissé ideges Haruval.- Mi van?-vontam fel a fél szemöldököm, ő pedig egyre idegesebb lett. Erős szélroham táncoltatta meg a forró homokot, s felém fújt.-Haru!-kiabáltam rá kissé megrémülve ettől a mérhetetlen dühtől. Odarohantam hozzá, igaz ez sem rohanás volt, mivel a szembe szélben nem tudtam rohanni. Szemei vörösen izzottak, tenyerem arca két oldalára simítva néztem azokba a túlfűtött pillákba, s vízként nyugtató hatást váltottam ki. A tűz és a víz találkozott! Az egyre erősödő szél csitulni kezdett és a feszült vámpír lassan megenyhült. Egy lelket és elmét nehezebb megnyugtatni így mintha a saját testemben lennék. Miután teljesen tiszta lett az elméje, enyhén vörös arccal hajtotta le bűnbánóan a fejét.

-Visszamegyek.-suttogtam és elengedtem. Hátráltam tőle egy lépést, majd visszarohantam a saját kicsi világomba. Ott elzártam az elmém, s visszatértem a testembe. Felpattantam, arra számítottam hogy Haru még mindig a saját elméjében van elveszve. De én mire visszatértem ő már ott állt előttem.-Sajnálom...-suttogtam s elfordultam tőle hogy visszamegyek a szállásra.

-Ayu!-kapta el a csuklómat hogy megállítson. Vissza sem fordulva vártam meg mit mond.-Sajnálom...-suttogta ő is és elengedett. Gyors léptekben haladva mentem a szállásra és bevágtam magam mögött az ajtót.

Soyun Fehér Szeme~

-Áááááhhhhh!-kiabáltam és a falhoz vágtam valamit. Nem tudom mit. Az ideg ahogy kitört belőlem éreztem ahogy megremegnek a falak, és Yooseung átrepült az egész szobán. Tág pillákkal mentem ki a a folyosóra és a dühtől szikrázó Soyunnal találtam magam szemben.-Ne provokáld már!-szóltam rá az idegesítő vámpírra. Odaléptem az angyalhoz és megfogtam az arcát. -Yun!-szóltam neki hogy rám figyeljen de szemei ide oda cikáztak- Soyun! Nézz rám!-parancsoltam rá elmémmel és a hangommal egyszerre.-Mély levegő! Ki-be! Gyerünk!-mondtam és vártam hogy megtegye.

Fehér szemeiben látszott hogy lassan lenyugszik.

-Köszi.-nézett rám hálásan, én pedig bólintottam egy aprót. Egy legyintéssel újra helyreállítottam a falakat, mivel tudom hogy Soyun most nem fogja. Elviharzott Yun sétálni én pedig Yooseung elé álltam.

Yooseung vörös szemei~

-Ha még egyszer felhergeled, nem fogom visszatartani!-szóltam rá összeszorított fogakkal. Az a nagydarab vámpír hatalmas szemeibe éppen hogy észrevehető félelem szűrődött.-És ha nem tudna végezni veled, az elmédben foglak kínozni amíg össze nem omlasz!-sziszegtem s kéken világító szemekkel vonultam vissza a hálószobámba és felkuporodtam az ágy rám eső felére.

-Ayumi...-szólított meg Haru kíváncsian.

-Mondjad!-sóhajtottam, tudom hogy nem fogok tőle megszabadulni.

-Ez is valamiféle erő? Vagy ez angyali dolog?-emelte rám hatalmas tüzes pilláit.

-Mi?-értetlenkedtem.

-Ez hogy másokat meg tudsz nyugtatni...-piszkálgatta a takaró csücskét.

-Nem tudom...-gondolkoztam el ezen-Erre már akkor is képes voltam mielőtt angyal lettem.

-Furcsa...

-Na és neked mi a tehetséged vérszívó?-támaszkodtam meg a hátam mögött.

-Képes vagyok felmérni mások kötődéseit. Tudom kit szeretsz, kit utálsz. Ki után vágyakozol és kit lenne szíved eltörölni a föld felszínéről.

-Szuper.-nyúltam el az ágyon és a plafont fixíroztam.

-Nálad miért nem nagyon látok kötődéseket?-feküdt le mellém.

-Nem kötődök!-zártam le a témát. Mivel ez az igazság. Nem kötődök senkihez, mióta „élek”. Tudom hogy a háborúban meg fogunk sokan halni, így nem táplálok Soyun-on kívül érzelmeket senki felé. Yun-hoz is egy halvány cérnaszál fűz. Ezt már beszéltük Yunnal... Vajon miért vagyok ilyen érzelemmentes?!