Seomin: 16.rész

A szállóba mentem,és Taehee énekelt megint a zuhany alatt. Kezdek hozzászokni,hogy egy vámpír énekel a zuhany alatt,de még mindig furcsa e gondolat. Majd hozzászokom idővel. A zongora elé telepedtem le,és elkezdtem rajta játszani. Ujjaim,pille könnyedséggel vándoroltak a billentyűk között. A szívem elkezdett hevesen verni,és egy hatalmas csörömpölésre lettem figyelmes. Azonnal abbahagytam szívem dallamát,és a zaj forrása felé vettem az irányt. Taehee szép seggest talált nyomni a fürdőben. Elkapott a nevethetnék,de csak halk kuncogás lett belőle. Felsegítettem a földről,és farkas szemet néztünk egymással.
A fürdőből Ő kiment,és én következtem. A meleg víz lemosta a fáradtságot rólam,és jól eső érzés vette át testemen az uralmat. Törölközőbe csavarva magam,kimentem és a szobánk felé vettem az irányt. A nagy pólómat és a rövid gatyát felvettem,és betelepedtem az ágyba. Taehee éppen valami könyvet olvasott. Nem akartam zavarni így inkább oldalamra fordulva lehunytam pilláim és aludni készültem,mikor szívembe szúrt valami. Mintha egy kést döftek volna át rajta,de mégsem. Felültem,és erős lihegésem miatt,nem bírtam szólalni.
- Jól vagy? Minden rendben? -halottam haloványan társam hangját,és félelmetes volt.
Nem emlékszem tisztán,de azt tudom,hogy Ayumi tenyereit megéreztem arcomon,és lágy,nyugtató hangjára a szívem lassabban vert. Taehee elhagyta a szobát,és csak mi ketten voltunk Ayumival.
- Jól vagy? Seomin? Jól vagy? -szólogatott,és már végre beszédképesnek éreztem magam.
- Azt hiszem! -ajkaim remegtek,mint a nyárfalevél.
- Semmi baj! Csak egy kis pánikroham! -ölelgetett,és ringatott.
- SeoMin szüleit most marcangolták szét a démonok! -jött be Yooseung és ott megállt a szívem.
Ayumi szikrákat szórt szemével és..ennyi amire emlékszem. A sokk hatása miatt szívem nem vert,majd valami hideg szürke fátyol kezdte el körbevonni a testem. Rémült voltam,és valami fekete rács vágódott le mellém.

"Légy erős Seomin!"

Halottam,hogy valaki fentről ezt mondja,és a sötét mélyben víz hangzott ez a hang. Lágy volt és féltő is egyben,majd a szürke fátyol eszeveszett iramba kezdett el felém jönni,és szemeim kipattanása után eltűnt,és csak Ayumi szempárát láttam.

Arcán a félelem kiült,és Yooseung fejét fogva járkált. 

- Seomin! Hála az égnek! -szorongatott karjai közt Ayumi.

- Mi történt? -erre síri csend telepedett a szobában.

Ayumi bűnbánó szemekkel nézett rám,és SoYun a falba vert.

- Az én hibám! -üvöltötte SoYun és kiment.

- Mi SoYun hibája? -érdeklődtem,és Ayumi mellém ült.

- A szüleidet a démonok ölték meg. SoYun későn ért oda. De ha nem megy vele YooSeung otthagyja a fogát. -hajtotta le fejét Ayumi,és a szívem összeszorult és ajkaim közt kék fénycsóva szállt ki.

Ayumi kiment,és a lábaim remegtek. Taehee váltotta fel Ayumi helyét,és próbált nyugtatni kevés sikerrel. Fel-alá járkáltam a szobában és léptem nyomán kék fénycsóva tündökölt.

- Állj le! -ragadta meg karom Taehee.

- Nem érted igaz? A családom veszett oda! -rántottam ki kezem erős szorításából és az ajtó felé mentem.

- Most meg hová mész? -nézett rám nagy szemekkel.

- Nem tudom mi történt pontosan,de azt igen,hogy bosszút fogok állni a szüleimért,ha bele halok is! -ezzel az ajtón kiléptem,becsaptam magam után és elhagytam a szállót.

Sky: 15. rész

Nem tudtam odafigyelni és meg is lett az eredménye, végig bénáztam, egész végig  Red-en gondolkoztam és hogy, hogy bánthattam így meg. Frusztrált vagyok és ilyenkor a körülöttem lévő embereket bántom meg, egyáltalán nem szándékosan. Amint végeztünk Ayumi-val muszáj voltam megkeresni Red-et, de amint ráakadtam éppen Yoosung-gal társalgott elég heves kézmozdulattal és folyamatos mosollyal az arcán, észrevette ahogy őket nézem és ahogy Yoosung is észrevette, hogy Red nem oda figyel ő is felém fordult én pedig elindultam a szállás felé határozott léptekkel, de egy kéz a csuklómon meg akadályozott benne. Ahogy visszafordultam megláttam Red arcát elfogott a bűntudat. Miért marok el mindenkit magam mellől? Ahogy ezen gondolkoztam és a földet fixíroztam berepült a látóterembe egy izzó kő mire felkaptam a fejem és értetlenül néztem Red szemeibe, de ő is csak megrázta a fejét. Tehát, ő sem tud róla semmit. Hirtelen kettétört én pedig elkaptam az én részemet, de a Red felőli leesett a földre és mikor utána nyúlt megjelent Gabriel.
-Lélek kövek. Ez mutatja, hogy egymáshoz tartoztok. Ezeken keresztül, ha nagyon messze lesztek egymástól, beszélni is fogtok tudni az elméteken keresztül. Mától próbálnotok kell a kommunikációt is. És ez érvényes mindenkire akinek meg lesz a köve.-még egy dolog amit gyakorolni kell, örülök neki.
- Kettőkor kint várok mindenkit.-mondta Soyun, szerintem az ő kezéből "jött" a kő.

A délutáni edzésen bénáztam, rengeteget. Red-del beszélnem kell minél hamarabb. Szendviccsel a kezemben mentem fel a szobába. Megettem, majd indultam is zuhanyozni. Ahogy végeztem, hajamat törölgetve mentem a szobába, de még akkor sem szándékozott feljönni Red. Befeküdtem az ágyba és viszonylag hamar el is aludtam.

Egy rossz érzés miatt ébredtem fel az éjszaka kellős közepén. Nem bírtam megmozdulni majd éreztem, hogy valaki van a szobában rajtam kívül, de biztos, hogy nem Red volt az. Felém hajolt az a valami és hirtelen megéreztem, ez egy démon. De, hogy jutott idáig? Reszkettem a takaró alatt és próbáltam nem arra koncentrálni, hogy az arcomba bújik. A párna alatt volt a kövem így a kezemmel megkerestem és rászorítva Red-re gondoltam és próbáltam neki üzenni, hogy örülnék ha végre a szobába jönne és segítene ezzel a démonnal kezdeni valamit, mondjuk kinyírni, vagy mit tudom én. Megnyugodtam amikor szinte azonnal válaszolt, vagy valami olyasmi. Öt perc múlva hallottam ahogy az ajtó nagyon halkan nyílik az ajtó, de felé fordulni nem mertem. Azon is elgondolkoztam, hogy láthatatlan leszek, de minek? A démonok nem csak a látásukra hagyatkoznak, éljen a hő látás. Éreztem ahogy Red gyűjti az erőt, majd hogy egy tűzgolyóval vonta a figyelmét magára, majd ahogy a démon ráfigyelt szinte kiugrottam az ágyból és kérdő tekintettel néztem rá.
~Most mit csináljunk?~Remélem meghallotta.
~Próbáljuk lefagyasztani és kilökni az ablakon. Vagy nincs nálad a tőröd?~
~Az első jó ötlet, viszont én még egyáltalán nem vagyok kész egy démont kinyírni~
Red bólintott egyet és mindketten erőnket összeszedve a démonra koncentráltunk, de elsőre nem jött össze.
~Szedd már össze magad!~Szólt rám Red mire összeszedtem magam és most már sikerült. Az ablak kitört, de kit érdekel? Kinéztünk utána, ahol épp akkor ért földet és tört darabokra majd el is tűnt. Remegve bújtam Red-hez mire ő is körém fonta kezeit és csitítani próbálta az épp előtörő sírásomat. Szipogva elváltam tőle és a szemébe néztem.
-Red..én bocsánatot..bocsánatot kérek a tegnapiért.-láttam rajta hogy meglepődött.
-Nem, én kérek bocsánatot. Én ragadtattam el magam, kérlek ne haragudj rám.-és elmosolyodott. Mosolyogva bújtam hozzá és vállára hajtva a fejem megpusziltam a nyakát mire eltolt magától és nagy szemekkel nézet rám.
-Mi az? Csak vissza adtam!-oldalra billentettem a fejem majd nevetve estem vissza az ágyba és magamra húzva a takarót végre nyugodtan tudtam aludni reggelig.

Ayumi 14.Rész~

Bevallom őszintén nem vagyok egy tipikus angyal. Sosem hittem istenben, sem a természet feletti lényekben. Ezáltal az angyalokban és a démonokban sem. Egyszer csak egy balesetem volt és kómába kerültem. Szörnyű érzés volt hogy nem tudtam mit csinálni, nem mozogtam és nem beszéltem! Egyedül az elmémmel vándoroltam mindenhová! Hindu és egyéb szerzetesek elméibe mentem át hogy tudjak legalább társalogni valakivel. Sok évet töltöttem így, míg végül elhunytam. Furcsa volt hogy egyik pillanatban még az elmékben vándorlok, másikban pedig már felülről nézem merev testemet. Senki nem volt mellettem! Gabriel állt ott és engem figyelt, várta hogy hogyan döntök, maradok egyszerű szellem és ezen a kietlen síkon fogok rohangálni és a frászt hozni az emberekre. Vagy pedig angyal leszek és a képességeimet mások hasznára fordítom. Nem volt nehéz döntés, mivel én nem akartam ijesztgetni, csak szimplán lenni. Így Gabriel rábeszélt hogy szükségük van rám odafent, s rábólintottam. Miután beszéltem Seomin fejével és Soyunnal is társalogtam, visszamentem a szobámba. Megfogtam a törölközőmet és bezárkóztam a fürdőszobába. Elnyúltam a kád forró vízben és lebuktam a víz alá. Hajam arcomba mászott és a levegő buborékként emelkedett a víz felszínére. Vajon Sky és Red képesek lesznek hamar összehangolódni és egymást befogadni az elméikbe? Vagy nekem is közbe kell avatkoznom és szólni Yunnak csináljon „csapatépítő tréninget”? Éreztem ahogy megfodrozódik a víz a hasamnál és kinyitottam a pilláimat. Haru nézett rám félrefordított fejjel. Várjunk! Haru?! De hát én fürdök! Gyorsan ültem fel a víz alól és lihegve, kitágult szemekkel pislogtam rá.

Ruhám~

-Mit keresel itt?-köhögtem el magam.

-Ki? Én? Ja, hát...-vakarta meg a tarkóját.

-Tűnés kifelé!-kiabáltam rá és mutogattam az ajtóra. Gyorsan kiment én pedig kimásztam a kádból és megtörölköztem. Magamra tekertem szorosan a törölközőt s kiléptem a szobába.

-Bocsánat...-vakarta újra a tarkóját Haru.

-Felejtsük el...-morogtam és kivettem egy ruhát a szekrényből s mentem vissza a fürdőbe felvenni. Mikor kiléptem Haru slisszolt be mellettem és hallottam ahogy zuhanyzik. Felültem az ágy rámeső részére és felhúzott térdekkel bambultam a semmibe. Arra eszméltem fel hogy ez a bolond előttem térdel és bámul a szemeimbe.

Haru rubinvörös szeme~

-Na végre hogy magadhoz tértél!-vizsgálta kék szemeimet azokkal a rubinvörös szemeivel.

-Mi?-értetlenkedtem s oldalra döntött fejjel próbáltam újra összeszedni a gondolataimat.

-Nem hallottál semmit amit mondtam igaz?-éreztem a lehelete édes aromáját a nyelvemen.

-Nem! Miért?-dőltem hátra és próbáltam nem törődni azzal ami belül kezdett mocorogni bennem. Valamiféle vágy jött elő a lehelete illatától és édes ízétől.

-Azt kérdeztem megint megmutatod hogyan kell azt csinálni?-mászott fölém és úgy pislogott a szemeimbe.

-Mit mutassak meg?-vontam fel a fél szemöldökömet.

-Azt ahogy az agyamba mászkáltál.-böki meg a homlokom mutató ujjával.

-Meg mutathatom.-vontam vállat, s pilláimat lehunyva koncentráltam a bennem lévő békére. De nem sokáig volt ez így, hiszen éreztem ajkát az enyémen. Szemeim kitágulva meredtem az engem csókoló vámpírt. Enyh erővel feszítette szét ajkaimat és nyelvét átdugta a számba, küzdöttem hogy ne csókoljak vissza de elvesztettem a harcot. Nyelvünk táncot járt, majd elvált tőlem.

-Azta....-lihegte fölöttem és egy féloldalas mosolyra húzódott a szája.

-Nem szabad!-löktem le magamról és kirohantam. Bevágtam magam mögött az ajtót és a rózsáim közé suhantam. Fel-alá járkálva fogtam a fejem és valahogy mindig visszasiklott az elmém erre a buta érzésre.

-Mi a baj?-hallottam meg Jerry hangját a hátam mögül. Mikor felé fordultam egy padon ült s olvasott.

-Semmi...-ráztam a fejemet és próbáltam elmenni mellette de elkapta a karomat.

-Utoljára kérdezem!-mondta komolyan és lehúzott maga mellé.

-Én pedig utoljára mondom hogy semmi!-pattantam fel és megindultam erős léptekkel.

-Ayumi?!-hallottam meg Soyun hangját aki éppen az előbb szállt le és ő is elkapta a kezem.

-Dolgom van...-trappoltam volna megint, de hát valljuk be én nem a testi erőmtől vagyok erős.

Soyun 13. rész

Sehogy se tudtam lenyugodni, így lementem a földre, és az első templomba jelentem meg.
-Lányom. - hallottam egy öreg, de lágy hangot. -Mi járatban? - hátra néztem a szárnyaim fölött.
-Szép estét Atyám. - fordultam felé teljesen. -Csak érdeklődni jöttem, hogy nem észleltek e démoni jelenéseket!?
-Ami azt illeti, de épp most indultam szólni fel, hogy küldjenek le valakit. - mosolygott rám. A papok imával hívnak minket, harcos angyalokat, hogy rendet rakjunk. Persze először Apánk hallja meg, aztán minket küld.
-Akkor mondja meg miket látott. - szárnyaim eltűntettem.
-Többen is jelezték a lenti vadászok közül, hogy valami fekete füst jelent meg egy repedésből a parkban. Azóta az emberek közül egy kettő megbolondult. És volt három vörös szemű démon.
-Ők hol vannak most? - kérdeztem.
-Jongin úrfi azt mondta, a temető régi elhagyatott ravatalozójában vannak. De nem tudnak bejútni.
-A repedést maga is eltudja intézni Atyám. Egy pecsétet rajzoljon mellé szentelt vízzel és eltűnik. Akiket pedig megszálltak azok jobban lesznek.  - mosolyogtam.
-Rendben. - bólintott.
Én megkerestem Jongint, aki a temető mellett parkolt. A kocsi előtt álltam meg, mire kipattant, és hajlongva üdvözölt.
-Mi járatban erre? Nincs kicsit messze Brazília Koreától? - mosolyogtam rá.
-Ide lettem beosztva. De mivel sehová se jutok a három démon miatt, itt maradtam. - sóhajtott.
-Védik magukat? - lepődtem meg.
-Igen. Mintha egy pajzs lenne. - mondta.
-Ide akkor Lumin kell. - gondolkodtam. -Egy pillanat. - néztem Jonginra, és Lumin meg Jonghyun közös szobájába illantam. Jonghyun hason fekve aludt, és szerencsére ruhában. Lumin pedig olvasott. -Lumin, szükségem van rád. - suttogtam.
-Miben is? - nézett rám.
-Te vagy a vámpírok pajzsa. Én pedig nem értek hozzá. Csak egy pillanat az egész, és visszahozlak. - mondtam.
-Rendben. - lerakta a könyvet, megfogta a kezem, és leillantam Jonginhoz.
-Soyun arkangyal! - hajolt meg előttem Taemin.
-Taemin. Azt hittem egyedül jött Jongin. - bólintottam.
-Igyekezhetnénk? - szólalt meg Seunghyun.
-Hát hogyne. - grimaszoltam. -Jongin, vezesd oda Lumint, engem azonnal kiszúrnának.
Kai elvitte Lumint, Én pedig a kocsi orrának dőlve vártam. Pár perc múlva már előttem álltak.
-Egy követ védenek. Az egész pajzs olyan mint egy papír, legalábbis számunkra -mutatott rám, és magára -, de embert már nem enged be. - mondta.
-Ha követ védenek, akkor Én miért nem érzem? - lepődtem meg.
-Valami pecsét van a kő építmény körül. Én betudtam menni, de szerintem te már nem. - nézett rám.
-Akkor segítesz? - szárnyaim kiengedtem, és rá vigyorogtam.
-Még szép. - kacagott fel.
-Akkor, Én kicsalom őket, Te lenyúlod a követ, és visszajössz a fiúkhoz. - bólintott. -Remek. - csaptam össze a mancsaim. -Legyetek készen, amint Lumin megjelenik, azonnal mentek az Atyához a templomba. - bólintottak. Oda egy démon se tud bemenni.
Áttörtem a pajzsot, mire a három démon azonnal megjelent kint. Nem voltak nagy rangúak, ami meglepett, de a pecsétek nagyon erősek volt. Lumin megszerezte a követ, Én pedig kicsit játszottam velük. Persze kaptam Én is, Ők pedig kinyúltak.
Templomba illantam, Lumin ott ült a kék kővel a kezében.
Lerogytam az oltár elé, és zihálva támasztottam a fejem.
-Jól vagy lányom? - sietett hozzám a pap.
-Igen Atyám. Jól vagyok. - legyintettem. -Menjünk vissza. - álltam fel, s néztem Luminra.

Este volt, persze mindenki aludt már, de... Ayu jött be hozzám, Yooseung jó messze volt tőlem.
Szerencséje.
-Hallottam, hogy meg van az egyik kő. - mondta Ayu.
-Igen. És úgy érzem, ez Sky köve. - álltam fel.
-Figyelj... nem akarok ebbe beleszólni. De túl fiatalok. Nem lenne jobb, ha inkább mégis mi intéznénk el a dolgot? - kérdezte. -Hidd el Ayumi, Én lennék az első, aki oda menne, és mentené meg a fát, de sajnos ez lehetetlen. Angyalok vagyunk, de nekünk nincs meg az az elég erő, ami kell. Ne gondold, hogy olyan jó nekem egy vámpír mellett, és itt fent lenni. Dupla szar dolog ez nekem, és Te tudod a legjobban. - Bólintott. -De megígérem, az életem árán is megvédem őket. - újra bólintott. Megéreztem Seot. Így kinéztem az ablakon. Íjjal gyakorolt, és minnél jobban hajtotta magát, annál jobb volt. Büszke voltam rá.
Másnap reggel Yooseung elé álltam.
-Hoon. - szóltam neki.
-Hmm? - fel se nézett a könyvből. Ezeknek ez a szokásuk?
-Rám figyelnél egy kicsit? - förmedtem rá. Felsóhajtott, és lerakta a könyvet.
-Hallgatlak. - nézet rám.
-Nekünk is gyakorolni kéne a kapcsolatot vagy mit. - mondtam. -Oda adom Skynak a követ, kint várlak. - sarkon fordultam, és otthagytam.
Lent a kezemben a kő azonnal izzani kezdet, sőt! Kirepült a mancsomból, és Sky meg Red közt felízva, ketté tört. A fene gondolta, hogy ez lesz.
-Lélek kövek. - jelent meg Gabriel. -Ez mutatja, hogy egymáshoz tartoztok. Ezeken keresztül, ha nagyon messze lesztek egymástól, beszélni is fogtok tudni az elméteken keresztül. Mától próbálnotok kell a kommunikációt is. És ez érvényes mindenkire akinek meg lesz a köve. - pislogtunk mint Rozi a moziban. Fogta magát és eltűnt.
-Kettőkor kint várok mindenkit. - szólaltam meg és kimentem. Már kint volt Yooseung. Csak rám mosolygott, Én pedig -nem akartam, de szerintem ő keze van benne -, fél oldalason visszamosolyogtam. Utálom az erejét.

SeoMin: 12.rész

A mai próba Ayumival volt. Én totálisan béna voltam. Azt hiszem,elnézték a ház számot az angyalok,mert tuti nem engem akartak ide felhozni. Nagyon mihasznának éreztem magam. Talán eddig még nem is tűnt fel,hogy egy két bal kezes félnótás vagyok. Hiába próbált meg Ayumi segíteni...hiába a sok bíztató zsó,nekem nem ment. Az íjjal is,talán egy ovis is jobban bánik mint én. Miszhasznának éreztem magam...mert az is vagyok. Felmentem a szállásra,és bedőltem az ágyba. Éreztem,hogy magam mellett besüpped az ágy,és Taehee a hajammal szórakozott.
- Mi a bajod? -csavargatta a hajam.
- Semmi...-dünnyögtem a párnába,és a macimat kezdtem el buzerálni.
- Haru érezte rajtad a próbán,hogy nagyon de nagyon el vagy szomorodva...-kereste Taehee a tekintetem,de én a párnába temettem a fejem.
- Ugye nem mondja el Ayuminak? -néztem Taeheere nagy szemekkel.
- SeoMin! Gyere ki egy kicsit! -hallottam meg Ayumi hangját.
- Megöllek téged is,meg Harut is! -dörmögtem,és Taehee elégedetten mosolygott.
Az ajtóhoz mentem,és nagyot sóhajtottam. Minden lehetséges verzió átfutott az agyamon. Vagy kitesznek innen,vagy leszidnak vagy nem tudom. Kinyitottam az ajtót,és be is csuktam magam mögött mikor Ayumi mellé álltam. Lehajtottam a fejem,és nem mertem szemébe nézni.
- Gyere ki a kertbe! -mondta,s elindultunk.
Egy mukkot sem szóltam. Nem akartam. Haza akartam menni. Ha Ayumi tudja,akkor gondolom SoYun is. Ő mindig mindent tud és hall és lát. Olyan mint egy szellem. Ha Ő nem ment meg az elől a valami elől ami követett engem,akkor nem lennék itt. Vagyis lehet,de akkor mint angyal,és akkor nem törném magam a bénaságomon. Sky is nagyon ügyes volt,és mindenki,de én nem. Túl hülye vagyok ehhez is. Ayumival kimentünk a kertbe,és egy hintára ültünk. Elkezdtem lóbálni a lábam,és lassan hintáztam.
- Na szóval...-kezdte meg Ayumi - Mi ez a bénának érzed magad dolog? -nézett rám.
- Semmi...-hazudtam. Tudja jól.
- Kezdjük ott,hogy egy nagyalnak hazudsz és Haru erejét akarod megcáfolni. Nézd SeoMin,nem megy minden elsőre!
- De nem láttad mennyire ügyetlen és béna vagyok? Nekem ez sose fog menni! -folytak könnyeim.
- De ne add már fel ilyen könnyen! -bíztatott,és szemeimbe nézett.
Szívem eszeveszettül vert,és Ayumi megérezte. Láttam benne az angyalt,és kezeit arcomra tette,s lassan megnyugodott a lelkem. Elbeszélgetett velem,és visszaküldött a szállóba. Taehee ott ücsörgött,és olvasott valamit.
- Na? Minden oké? -pattant fel és elém állt.
- Aham. -sóhajtottam.
- Na,mesélj mi volt? -ült le és kezem megfogta.
Hideg mancsaival engem is maga mellé rántott. Kezem kihúztam kezéből. Hideg volt,de még is puha.  Elmeséltem neki,hogy Ayumi azt mondta,hogy ne adjam fel,és mindig kapcsoljam ki az agyam,és csak a feladatra figyeljek. Taehee is bíztatott,de még mindig volt bennem egy kis félsz.
Jó volt érezni,hogy törődnek velem. Anyu csak azért figyelt rám,nehogy valakibe beleszeressek. Apám meg csak így volt,mert papucs volt mindig is. Most pedig itt vagyok egy vámpír szoba társsal,és az angyalok tanítanak engem.
Az est leszállt. Kint az udvaron csak a lámpák égtek,és kis szentjánosbogarak repkedtek. Én elmentem fürödni. Felcsatoltam a hajam,és lezuhanyoztam. Kitisztult a fejem,és elhatároztam magam. Taehee is elment fürödni,és én az ágyra telepedtem. Sajnos a vámpírok nem alszanak,így nem tudok kiosonni,de valamit csak kitalálok. Taehee vizes fejjel kijött és letelepedett a saját felére. Én könyvet olvastam és megmorrant a vámpír gyomra.
- Nem akarsz lemenni enni? -jött az isteni szikra.
- De jó lenne. Na megyek,mert kopog a szemem. -rohant le a konyhára.
Mikor becsapódott az ajtó,már vettem is fel a ruhám. Egy trikó,egy nagy pulcsi,és egy térd gatya,és egy kis tutyi. Kiosontam,és megláttam egy angyalt. Szívem elkezdett hevesen verni,és az angyal árnyéka eltűnt. Nagyot sóhajtottam,és az udvarra mentem. Azonnal a gyakorló pályára mentem,és az íjat elvettem a helyéről. Hátamra vettem a vessző tartót,és felhúztam az íjat

. Ahogy Ayumi mondta:
"- Derékszögre figyelj. Állj oldalt,és koncentrálj a célpontra!'Ez a mondat víz hangzott a fejemben,és a szalma bálára céloztam. 3 kör volt benne. Kék,zöld és piros. Elsőnek a zöld kört találtam el. Nem adtam fel. Esti gyakorlásnak vetettem alá magam. Folyamatosan lőttem,és egyre jobban kezdtem belejönni. Az egyik villany oszlopon volt egy óra. Már éjfélt ütött,de nem érdekelt. Nem voltam fáradt. Szinte a győzelem tartott ébren. Máskor már durmolni szoktam,most meg itt lődözök,és a győzelemért küzdök. Mindig kiszedtem a vesszőket a bálából,és megpróbáltam térdelésből lőni. Azt is egy óráig gyakoroltam,és egyre jobban ment. Sok féle feladatot megpróbáltam,de a hátra szaltós még nem igazán ment. Felnéztem az órára és 3 óra múlt pár perce. Olyan érzésem volt mintha valaki vagy valami figyelne. Felnéztem az egyik erkélyre,és SoYun-t és Ayumi-t vettem észre. Vajon mióta figyelhettek? Talán a morgásaimra keltek fel? Vagy a lövések hangjára? Nem tudom,de azt igen,hogy láttak. Picit szégyelltem magam,de egyikőjük sem szólt egy árva szót sem. Nem dicsértek és nem is szidtak le. Ayumi arcán elégedett mosoly ült ki,és eltűntek. Lőttem párat,majd megláttam Taehee-t.
- Azt hiszed nem tudom,hol járkálsz? -nézett rám.
- Am..gyakorolnék,ha nem baj. -húztam fel az íjat és Taehee kezében lévő könyvet a fára lőttem.
- Azta picsa! -nézett rám.
Elmosolyodtam. Éreztem,hogy már ezt csak fokozni tudom. Büszke voltam magamra,és elégedett. Taehee elmosolyodott és megkért,hogy mutassam meg,mire mentem. 4 óra volt,és mi kint voltunk. Megmutattam neki,mit tudok már.
- Ügyes vagy. -mosolygott rám,és egy puszit kaptam homlokomra.
- Köszi. -pirultam el picit,és a szemeim kezdtek lecsukódni.
Letettem az íjat,majd a szemeim nem bírták tovább és lecsukódtak. Egy kezet éreztem meg hátamon és egy másikat a térdem alatt,majd felkapott. Kinyitottam az egyik szemem,és fejem Taehee vállán volt. Visszahunytam a szemem,és bealudtam.

Reggel vagyis pontosítok 13:24-kor keltem. Taehee végig ott volt velem,és lementünk gyakorolni. A gyógyítást kellett most fejleszteni. Ayumi félre hívott.
- Láttam mit csináltál tegnap este! -tette karba a kezeit,és egy furcsa mosoly ült arcán.
- Haragszol? -néztem rá.
- Nem. Büszke vagyok rád,és a mai próbán jól teljesítettél. De ha legközelebb gyakorolni akarsz ne esték estélyén! -mosolygott,és visszament.
A mai napomat azzal töltöttem,hogy Sky-t ismertem meg. Nagyon jófej csaj,és Red nem akadt le róla,de az íjtól megijedt és elrohant akárcsak egy kisgyerek. Nevettünk rajta egy jót,és segítettem Sky-nak a gyakorlásban. Igaz egy két helyen megvágott engem,de nem érdekelt. Mikor már az ötödik sebet ejtette rajtam Sky levágógott a fűre,és arcát a tenyereibe temette.
- Borzasztó vagyok! -szomorkodott.
- Akkor most mondjam azt,hogy ugyan így voltam? -ültem le vele szembe.
- De te olyan ügyes voltál a próbán!
- Sokat gyakoroltam!
- Mikor? -nézett rám.
- Esték estélyén. Azért késtünk el Taehee-vel...-húztam a szám.
- Jaa..vagy úgy. Akkor este gyakoroljak én is? -nézett rám kérdőn.
- Nehem! -nevettem el magam. - Délután vagyis már az van,de  óra körül lejöhetünk,és segítek.
- És a sebeid? -mutatott az egyikre az alkaromon.
- Nézd csak! -tettem kezem az egyik sebre.
A kezembe bizsergést éreztem,majd éreztem,hogy a bőröm összehúzódik. Elvettem a kezem a sebemről és már semmi nem látszott. Sky elmosolyodott. Meggyőztem nagy nehezen,hogy ha megvág engem,az semmiség,mert ekkorka sebet sikerül meggyógyítanom. De nem tudom mi lesz velem,ha nagyobb sebet kell. Az lehet nem lesz olyan egyszerű,mint ahogy én azt hiszem.

Sky: 11. rész~

Ahogy visszaértem az épületbe egyből megkordult a gyomrom, enni kellene valamit. Egy adag banán turmixot kértem majd felmentem a szobába és letelepedtem az ágyra és elkezdtem inni jó komótosan és csak bámultam ki a fejemből. Red ahogy bejött a szobába és leült az ágyra engem megint megsimogatott a szív infarktus szele.
-Te! Ha még egyszer meg ílyesztesz én kicsinállak!-nagy szemekkel néztem rá amitől szegény úgy megílyedt, hogy majdnem lehátrált az ágyról. Éppen utána kaptam amikor majdnem leesett.
-Bocs, de tényleg ne ílyesztgess!
-Öhh, megértem. Már megszoktam, hogy csendben kell lennünk.-éppen csak a szája szeletében bujkált egy kis mosoly féleség.-Nem tudtam, hogy ez ennyire ílyesztő.
-Lehet, hogy csak én vagyok ilyen ílyedős de akkor is, legalább a közelemben adj valami hangot, hogy a közelemben vagy.-mondtam és ki is végeztem a turmixot majd letettem az asztalra az üres poharat.
-Red, már kérdezni akartam, mi az igazi neved? Mármint..a Red az nem lehet az eredeti..-miért is akarom kimagyarázni magam?
-Guojin, de ha már itt tarunk én sem tudom a tied. Megtudhatom?-nézett rám kiskutya szemekkel. Gonooosz.
-Kim Rain.-válaszoltam és az órára néztem, lassan mennem kellene. Az óra 13:50-et mutatott én pedig őrült gyorsasággal pattantam ki az ágyból és száguldottam le a lépcsőn mikor megláttam Seomin-t és Jonghyun-t kilépni az ajtón.
-Várjatok!-szóltam utánuk de mire hátra néztek már ott voltam mögöttük.-Bocsi..-fújtam ki magam.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva Seomin.
-Tökéletesen.-felegyenesedtem és egy jó mély levegőt vettem majd elindultunk oda ahol délelőtt voltunk.

Egy pár tőrt kaptam amitől majd rám jött a frász. Még hogy ezzel harcolni? Én a saját kezeimet is össze kutyulom nem hogy még két ilyet is a kezembe adnak, félelmetes. A kezdeti félelmem be is igazolódott amikor Jonghyun és Soyun folyamatosan támadtak és néha még Seomin is suhintott egy párat felém. Az utána levőket pedig már erőből vertem vissza így meg is lett az eredménye, egyetlen sérülést nem szereztem aminek nagyon is örültem. Nem hiányzik még nekem, hogy a sebeimmel foglalkozzak mikor ettől az egésztől is a hideg maratont fut a hátamon. Fáradva dőltünk ki mind a hárman az edzés után, mert hát ezt már jócskán annak lehet venni. Soyun még pár szót intézett hozzánk majd felkapart minket mi pedig próbáltuk belőni a szállást. Alig bírtam felvonszolni magam a szobához, de amint beestem az ajtón rögtön az ágyra vetettem magam és perpillanat az sem érdekelt, hogy Guojin részére vackoltam be magam. ajtócsapódást hallottam és az ő hangját pedig rögtön utána.
-Ébren vagy? Hahóó!-egyre közelebb jött én pedig próbáltam arra koncentrálni, hogy úgy tűnjön mintha aludnék. Éreztem, hogy közelít a fejemhez és egyszer csak azt éreztem, hogy az ajkaival közrefogja a fülcimpám hegyét és az ott lévő két fülbevalót.
-Nagyon gyorsan fejezd abba, mert leszedem az arcod!-dünnyögtem neki mint aki félálomba van. A fülem azok közé a két dolog közé tartozik amihez utálom ha hozzá érnek és most nagyon pipa lettem rá. Felültem az ágyon amivel egyúttal le is fejeltem.
-Nagyon nem szeretem ha a fülemet basztatják, azt meg végképp nem ha egy vámpír hozzám ér. Nem érdekel, lehetsz te az atya úristen is. Hozzám ne érj többet mert nagyon nem leszünk jóban! Lehet, hogy csak a fáradtság teszi, lehet hogy nem de örülnék ha nem piszkálnál 24 óráig.-kifakadtam. Kész vége, nem tudok jó pofizni amikor egy vámpírral lakok együtt, akikről eddig nem is tudtam. Plusz ott lebeg a fejem fölött az a tény, hogy lehet két hónap múlva bedobom a törölközőt. Hirtelen nagy robajt és puffanást halottunk mire mindketten felkaptuk a fejünket és kimentünk, hogy megnézzük ki volt. Soyun szinte szikrázott a dühtől Yoosung vele szemben pedig egy ragadozó mosollyal hergelte tovább, szinte felmentő seregként jelent meg Ayumi és nyugtatta le mire visszament mindenki a szobába. Guojin ahogy becsukta az ajtót, megszólalt.
-Volt már ennél rosszabb is.-szinte súgta a szavakat.
-Mi?-ha nem nekem szánja ne mondja ki hangosan, ha nekem akkor meg fejtse ki bővebben.
-Soyun..-nézett egyenesen a szemeimbe.
-Örülj, hogy nem csinálta ki a barátodat!-mondtam a szemébe, összeszedtem valami alvós cuccot és bezárkóztam a fürdőbe. Még egyszer nem fogja rám nyitni az ajtót! Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem és hajamat törölgetve mentem a szobába ahol Guojin hűlt helyét sem találtam. Legalább nyugodtan alszok.

Másnap kicsivel korábban keltem és így le tudtam menni reggelizni ahol szinte ott volt mindenki. Egy szelet lekváros pirítóssal és egy bögre tejeskávéval jól is laktam. Amint befejeztem a reggelimet elindultam ki az épületből és kiszellőztettem a fejem de pont visszaértem mire kezdődött Ayumi-val az edzés.

Ayumi: 10.Rész~

Elmém~

Hosszú órákon keresztül meditáltam és próbáltam kizárni az elmémből az engem bámuló alakot. Miután kellőképpen elmélyültem magamban, s lelkem megnyugodott. Testen kívüli állapotba kerültem. A saját elmémben vándoroltam. Mindenkinél másképpen jelenik meg a belsője.

Nálam cseresznyefákkal ölelt végeláthatatlan út. Lassan sétálgattam elmémben, míg a cseresznyefavirág szirmai szállingóztak előttem s mögöttem. Békesség járt át teljesen. Hosszú órák óta sétáltam a kietlen fák alatt, mikor Haru jelent meg előttem pár pillanatra majd eltűnt.

-Mi a...-kezdtem el mikor úja megjelent és gyorsan távozott. Áhhááá! Most esett le hogy Haru mit csinál. Próbál velem meditálás formájában kapcsolatot teremteni. Én pedig automatikusan lököm ki. Lazítottam az elmém biztonságán és most is belépett.

-Ez nehezebb mint gondoltam...-lihegett miközben térdén támaszkodott.

-Nem olyan nehéz ha gyakorlod.-legyintettem.

-De nehéz!-húzta össze a pilláit. Áhhááá! Szóval akkor nem szereti ha valamihez gyönge. Halk ravasz kuncogás hagyta el ajkaimat.

Haru elméje~

-Megmutatom hogy nem nehéz.-kitaszítottam az elmémből és megindultam egy mellékúton az elmémben. S egy hatalmas ajtó előtt torpantam meg. Kezem a kilincs gombjára csúsztattam, s kitártam azt a hatalmas fa ajtót. Fejem átdugva pillantottam körbe. Teljesen más az ő elméje mint azoké akikében ezelőtt jártam. Hatalmas sivatag, a nap égetően tűz le és sehol egy árnyék vagy egy zöld növény.

Szárazság fogta el a torkom ahogy magam mögött becsuktam az ajtót. Pár lépés séta után szemben találtam magam a kissé ideges Haruval.- Mi van?-vontam fel a fél szemöldököm, ő pedig egyre idegesebb lett. Erős szélroham táncoltatta meg a forró homokot, s felém fújt.-Haru!-kiabáltam rá kissé megrémülve ettől a mérhetetlen dühtől. Odarohantam hozzá, igaz ez sem rohanás volt, mivel a szembe szélben nem tudtam rohanni. Szemei vörösen izzottak, tenyerem arca két oldalára simítva néztem azokba a túlfűtött pillákba, s vízként nyugtató hatást váltottam ki. A tűz és a víz találkozott! Az egyre erősödő szél csitulni kezdett és a feszült vámpír lassan megenyhült. Egy lelket és elmét nehezebb megnyugtatni így mintha a saját testemben lennék. Miután teljesen tiszta lett az elméje, enyhén vörös arccal hajtotta le bűnbánóan a fejét.

-Visszamegyek.-suttogtam és elengedtem. Hátráltam tőle egy lépést, majd visszarohantam a saját kicsi világomba. Ott elzártam az elmém, s visszatértem a testembe. Felpattantam, arra számítottam hogy Haru még mindig a saját elméjében van elveszve. De én mire visszatértem ő már ott állt előttem.-Sajnálom...-suttogtam s elfordultam tőle hogy visszamegyek a szállásra.

-Ayu!-kapta el a csuklómat hogy megállítson. Vissza sem fordulva vártam meg mit mond.-Sajnálom...-suttogta ő is és elengedett. Gyors léptekben haladva mentem a szállásra és bevágtam magam mögött az ajtót.

Soyun Fehér Szeme~

-Áááááhhhhh!-kiabáltam és a falhoz vágtam valamit. Nem tudom mit. Az ideg ahogy kitört belőlem éreztem ahogy megremegnek a falak, és Yooseung átrepült az egész szobán. Tág pillákkal mentem ki a a folyosóra és a dühtől szikrázó Soyunnal találtam magam szemben.-Ne provokáld már!-szóltam rá az idegesítő vámpírra. Odaléptem az angyalhoz és megfogtam az arcát. -Yun!-szóltam neki hogy rám figyeljen de szemei ide oda cikáztak- Soyun! Nézz rám!-parancsoltam rá elmémmel és a hangommal egyszerre.-Mély levegő! Ki-be! Gyerünk!-mondtam és vártam hogy megtegye.

Fehér szemeiben látszott hogy lassan lenyugszik.

-Köszi.-nézett rám hálásan, én pedig bólintottam egy aprót. Egy legyintéssel újra helyreállítottam a falakat, mivel tudom hogy Soyun most nem fogja. Elviharzott Yun sétálni én pedig Yooseung elé álltam.

Yooseung vörös szemei~

-Ha még egyszer felhergeled, nem fogom visszatartani!-szóltam rá összeszorított fogakkal. Az a nagydarab vámpír hatalmas szemeibe éppen hogy észrevehető félelem szűrődött.-És ha nem tudna végezni veled, az elmédben foglak kínozni amíg össze nem omlasz!-sziszegtem s kéken világító szemekkel vonultam vissza a hálószobámba és felkuporodtam az ágy rám eső felére.

-Ayumi...-szólított meg Haru kíváncsian.

-Mondjad!-sóhajtottam, tudom hogy nem fogok tőle megszabadulni.

-Ez is valamiféle erő? Vagy ez angyali dolog?-emelte rám hatalmas tüzes pilláit.

-Mi?-értetlenkedtem.

-Ez hogy másokat meg tudsz nyugtatni...-piszkálgatta a takaró csücskét.

-Nem tudom...-gondolkoztam el ezen-Erre már akkor is képes voltam mielőtt angyal lettem.

-Furcsa...

-Na és neked mi a tehetséged vérszívó?-támaszkodtam meg a hátam mögött.

-Képes vagyok felmérni mások kötődéseit. Tudom kit szeretsz, kit utálsz. Ki után vágyakozol és kit lenne szíved eltörölni a föld felszínéről.

-Szuper.-nyúltam el az ágyon és a plafont fixíroztam.

-Nálad miért nem nagyon látok kötődéseket?-feküdt le mellém.

-Nem kötődök!-zártam le a témát. Mivel ez az igazság. Nem kötődök senkihez, mióta „élek”. Tudom hogy a háborúban meg fogunk sokan halni, így nem táplálok Soyun-on kívül érzelmeket senki felé. Yun-hoz is egy halvány cérnaszál fűz. Ezt már beszéltük Yunnal... Vajon miért vagyok ilyen érzelemmentes?!

Soyun: 9. rész ~

Yooseung egész éjjel bámult. Éreztem, még annak ellenére is, hogy aludtam. Tiszta ideg voltam reggel amikor felkeltem.
-Mond csak piócácskám, élvezed, hogy az idegemre mész? - néztem álmosan rá.
-Nem csináltam semmit. - termet előttem. Nagyon gyorsak, gyorsabbak a mostani Vámpíroknál. Ágyékával néztem szembe, aztán lassan felvezettem a szemem fedetlen felső testén, egész az arcáig. Felhúztam az egyik szemöldököm.
-Bámultál. - mondtam tök nyugodtan.
-Mivel nincs TV, kénytelen voltam téged bámulni, mert mi vámpírok nem alszunk. - vigyorgott.
-Legközelebb a plafont bámuld. - morogva löktem el magam elől, és álltam fel. Kinyújtóztam, és megcéloztam a fürdőt. Jól esett a zuhany, és ellazultam tőle. Sokkal jobb kedvvel mentem már enni.
-Na mi ez a hatalmas vigyor? - kérdezte Jonghyun.
-Ki foglak készíteni ma titeket. - mondtam ördögien.
-Basszus! Akkor ma is izom lázam lesz? - vinnyogott Hyun.
-Nem lehet annyira szörnyű. - mondta Seo.
-Amikor először tanított harcolni, hogy megvédjem magam. Három napig nem bírtam mozdulni. - mondta Hyun. -Mit gondoltok, kinek köszönhetem ezeket? - megmutatta az izmait.
-Naná, hogy nekem. Olyan gebe voltál mint most Red. - mutattam a srácra. Elámultak.
-Modell alkat vagyok, nem gebe. - karmazsin vörös szemeit rám villantotta.
-Nekem gebe. Na! Két órákor kint várlak titeket. - hagytam ott őket. Hadd egyenek.
-Beszarattad őket. - jelent meg mellettem Hoon.
-Te követni fogsz? - néztem rá.
-Nem. Csak itt voltam. - vett le egy almát nekem, azért akartam nyúlni.
-Köszönöm. - vettem el. Rám mosolygott. Délig elleszek egy almával.
Kint amint megjelentem, minden tanonc meghajolt. Csak jó ízűen falatoztam az almát, és bicentettem.
-Szia Shin. - köszöntem a fegyver mesteremnek. Ő érzi meg ki milyen fegyverrel érvényesül. Nekem is Ő mondta meg, hogy több fegyvert is tudok használni. Itt minden angyalt Ő és Én képezzük ki.
-Szia Yunnie. - vigyorgott.
-Utálom ezt a becenevet.
-Te mindent utálsz. - röhögött.
-Hát éppenséggel van amit szeretek. - mosolyogtam rá.
-Mi járatban?
-Jön három ember. Ők a kulcs, meg kell nekik tanítani, hogy hogy védjék meg egymást, és magukat.
-Fegyvert Én választok nekik? - kérdezte.
-Másra nem is bíznám. - bólintottam.
Két óráig gyakoroltam, tanítottam pár dolgot az újoncoknak, aztán láttam, hogy jönnek.
-Nos gyöngyvirágaim. Ő Shin. Ne tévesszen meg a cuki baba pofija, egy kegyetlen harcos, aki mellett év ezredek óta vagyok, és az életem adnám. - mosolyogtam.
-Na akkor lássuk, ki milyen fegyverrel tud létesülni. - végig mérte őket, kezével pedig egy jelet rajzolt, ami megvilágított azt a fegyvert ami tökéletes lesz harcolni. Seonak az íj lett. Jonghyunnak pedig a kard, Sky  egy egyiptomi ezüst angyal pengéjű testvér tőr. Azért testvér tőr mert két egyforma tőr, az egyiptomiak pedig elnevezték testvér tőrnek.
-Attól, hogy meg van a saját fegyveretek, nem azt jelenti, hogy tudtok harcolni.. A fegyveretek, mellé kell más is ami megvéd. Ezért, megtanuljátok azt is használni. - mondtam. Megforgattam a kezemben lévő kardom.

Mind a hárman ki voltak feküdve a fűben. Föléjük hajoltam.
-Hát gyermekeim... Ahhozképpest, hogy kis kezdő tacskók vagytok... csak gratulálni tudok. Nagyon hamar tanultok. Főleg Te Sky! Ami két bal lábas bénaság vagy -elnézést a megnevezésedért-, nagyon jól védted magad. És nem vágtad meg magad. Remek munka. Seo, Te is jól csináltad. - mosolyogtam rá. -Stabilan fogtad a kardot, és az íjad is. Jongie, semmit se vesztettél a tudásodból. - vigyorogtam rá.
-Akkor most kaparjon fel innen valaki. - motyogta.
Hirtelen jött hátulról a támadás, Én pedig átestem Jonghyun, és térdelve érkeztem földet.
-Hyorin! - vigyorogtam a lányra.
-Rég láttalak földi. - biccentett felém.
-Csak nem ellustultál? - álltam fel. A lányok és Hyun érdeklődve nézett ránk.
-Csak egy icipicit. - mutatta.
-Akkor egy kis formában tartás nem árt, igaz? - támadtam meg. Hyorin volt a "mentorom" Ő fogadott, amikor meghaltam.
-Hiányoztál. - öleltem meg hirtelen. Három ember, kidűledt szemmel néztek minket.
-Te is. - engedett el. Jól megizzadtunk, sose kíméltűk egymást edzés közben.
-Ő Hyorin. A tanítóm. - mutattam be.
-Örvendek. Viszont most megyek, mert dolgom van. Majd még látjuk egymást. - illant el.
-Na, gyertek. - segítettem fel őket. -Holnap kettőkor újra várlak itt titeket. - indultam be. Le kell zuhanyoznom. Yooseung ott terpesztett az ágyon, és játszott. Fogalmam sincs honnan szedte a TV-t, és a ps-t. Vettem magamhoz ruhát -bő póló, francia bugyi-, és mentem zuhanyozni.
Frissen mentem ki, és ültem le az ágyra, hogy kifésüljem a hajam. Elgondolkoztam közben picit, így észre se vettem, hogy kiszabadultak a szárnyaim. Kicsit kifeszítettem őket, és leraktam a fésűt.
-Szépek a szárnyaid. - hallottam Hoon hangját. Azonnal behúztam a szárnyaim. -Miért vagy ilyen velem? - térdelt fel az ágyra. Szinte hozzásimult a hátamhoz.
-Mert vámpír vagy. És nem egyszer akartál megölni. Rémlik? - álltam fel.
-Ezt el kéne már felejteni. - jelent meg előttem. Egész az ágyig hátráltatott.
-Nem megy. - löktem rajta egyet. Egy pillanat múlva már az ágyon voltam, ő pedig fölöttem, lábaim közt térdelt, Én pedig az ereje miatt mozdulni se tudtam.
-Pedig hidd el. Jobb lenne. Élni akarok még, és ne miattunk mureljon már ki az emberiség. - mondta. Fogával végig karcolta a nyakam. Amitől mérges lettem, de szabadulni nem tudtam.
-Eresz el. - morogtam.
-Inkább dorombolj. - nézett a szemembe.
-Meg ne próbáld rajtam használni az erőd Young Hoon! - mondtam. Egyetlen érintés a hasamra, Én pedig máris ziháltam. -Hallod? - csuktam be a szemeim. Nem tudtam mit tenni. Olyan ereje van ami hát az érzésekre, érzelmekre, és néhány érzést fel is erősít. Mint ahogy most az érintését. Mintha az egész testem cirógatná. Pedig csak a hasamhoz ért.
-Fokozzam? - kérdezte a nyakamból. Nem harapott meg, nem is lenne szabad, akkor azonnal a földön kötne ki egy marok hamu ként. De a fogait éreztem.
-Meg...foglak..ölni. - nyögtem ki. Egész testem olyan volt mintha orgazmusom lenne -nem vagyok szűz, szóval tudom milyen érzés-, hátam ívbe is feszült, levegőt alig kaptam. De amikor ajkai az Én ajkaim súrolta, kapcsoltam. Akkorát taszítottam rajta, hogy kivitte a falat. Idegesen rontottam neki, és kétszer fejeltem meg, majd gyomron térdeltem. Szemei felízottak, és most Én kerültem falra. Mindenki kijött a szobájából, a lányok is, és ijedten nézték mit csinálunk.
-Gonosz vagy velem. - vicsorgott rám a fogaival Hoon.
-Idióta pióca! - két lábbal rúgtam rajta egyet, mire elengedett, és kiterült.
-Én csak jót akartam neked. És ez a hála érte? - állt fel. Vigyorgott.
-Megöllek! - szisszegtem neki. -Még egyszer hozzám érsz... - mondtam neki.
-Szóval most életben hagysz? Akkor mégis csak szeretsz? - nyalta meg az ajkait. Ritkán leszek annyira ideges, hogy a saját erőm világít rajtam, de most megtörtént. Szárnyaim szinte kirobbantak belőlem, szemem fehér lett, hajam lobogni kezdet, kardom elő jött.
-Ne provokáld már! - hallottam Ayumi hangját.
Ott álltam, nagyon de nagyon mérgesen, és legszívesebben szét szaggattam volna az össze ott lévő vámpírt.
-Yun! - fogta meg az arcom Ayumi, és kényszeritett, hogy rá nézzek. -Soyun! Nézz rám! - parancsolta. Nehezen igaz, de rá néztem, így eltűnt a célpontom.
-Mély levegő ki-be. Gyerünk. - fogta még mindig az arcom. Úgy csináltam ahogy kérte. Lassan lenyugodtam.
-Köszi. - néztem rá hálásan. Egyetlen intéssel vissza épült a fal. Ayumi pedig mosolyogva elengedte az arcom. Csak Ő tud lenyugtatni ilyenkor. Nem tudom, hogy, de már ezerszer segített rajtam.
-Nincs mit. - biccentett.
-Te pedig! Ha még egyszer hozzám érsz, és használod az erőd rajtam, nem maradsz életben. - löktem Hoonon egyet, vigyorgott. Szét szedem. Csettintem egyet és már fel öltözve hagytam ott mindenkit. Kell egy kis nyugalom.

SeoMin: 8.rész

Kezdjük ott,hogy az életem felfordult. Nem elég,hogy egy furcsa lény állt az ablakomban,de most meg a Mennybe vagyok PEDIG NEM VAGYOK HALOTT! Ha valakinek ezt elmondanám,tuti azt mondaná,hogy dilibogyót vettem be. Most meg itt állok 2 angyallal az oldalom,két üres fejű magamfajta muglival,és 4 vámpírral. Az egyik vámpír a "párom". Na itt röhögni akartam,de nem lehetett. Elindultunk és mikor az emeletre és a 12.-s szoba előtt megálltunk Taehee törelmetlenkedett.
- Befogod,vagy még puffogsz? -fordultam felé.
- Tűnj be inkább a szobába. -morgott.
- Mint egy kutya. -mentem be a szobába.
Franciaágy? KOMOLYAN? Egy kutyával kell aludnom? Na nem! Nem elég,hogy vámpír de kutyának képzeli magát. Jaj nekem. Meg vagyok én áldva vele. Elkezdtem felfedezni a szobát. A szoba vörösre volt lefestve. A szekrény cseresznyeszínű,és jó nagy hely volt benne,és gyorsan ki is használtam. A kis előtérbe mentem ahol Taehee a fejét verte a falba.
- Öhm..Taehee....-léptem hozzá óvatosan.
Meg kell hagyni féltem tőle,hiszen vámpír. Igaz nem bánthat,és én sem Őt,de akkor is féltem tőle.
- Mi a baj? -néztem rá,s tettem kezem a vállára,és lelökte onnan.
Kezem azonnal magamhoz húztam,és nagy szemekkel néztem rá. Nem mertem megmozdulni sem. Lecövekeltem,és lassan lehajtott fejjel vonultam el mellőle. Nagyon de nagyon letörtem. Eddig is utáltak,de ennyire? Hát el kell fogadnom,hogy még a vámpír se ér hozzám. Szomorúan mentem be a szobába,és a nagy pulcsimat felvettem,mert fáztam. Az ujja is nagyobb volt,így azt meghúztam,és az arcom a puha pulcsi ujjába mélyesztettem. Az ágy kellős közepére ültem,és ott írtam a dalszöveget írtam. Kottát a zongorához. Szeretek zongorázni és a szoba ablaka előtt volt egy. Mikor végeztem,leültem a zongora elé,s nekiálltam játszani rajta. A zenébe teljesen beleéltem magam. A szívemet adtam bele,s a lelkem billentyűin játszottam. Mikor végzetem a kottáimat szedtem össze,s az ajtófélfának támaszkodó Taehee-t vettem észre.
- Gyönyörű volt. -jött mellém vámpírgyorsasággal.
- Köszönöm. -kezdtem el a kottáimat pakolászni,de Taehee leült mellém.
- Megtanítod? -nézett rám.
- Nem nehéz. -kezdtem el zongorázni,Ő valahogy mindig rosszkor nyúlt bele. - Na jó. Kezdjük előlről. Nézd a kottát. Az milyen hang? -mutattam egyre a sok közül.
- Ööö...
- Valdd be,hogy nem tudod! -mosolyogtam.
- Na jó..lebuktam. Nekem ez nem megy! -nevette el magát.
- Pedig egyszerű! -kezdtem el zongorázni,és egy billentyűt végre jó időben nyomta le.
Szépen kettesben végigfutottunk a dalon. Mikor végeztünk nagyot sóhajtott,mint aki olyan sok fáradalmas munkát végzett volna.
- Csak nem elfáradt a nagy Drakula Gróf egy billentyű nyomkodásában? -néztem fel rá.
- Hát megleplek,de nem! -mosolygott.
- Miért nem akartál velem szóba állni? -néztem rá.
- Nem akarlak bántani. Tidom védve vagy,és egyetlen egy fogkarcintást ejtenék rajtad SoYun lerúgná a fejem,de néha a szomj eluralkodik egy vámpíron. -állt fel mellőlem Taehee és a szoba tulsó felébe ment.
- Hé! Nem fogsz bántani,mert erős vagy. -léptem mögé. - Nekem sem egyszerű,mert sosem beszéltem életemben ennyit,mint ma,de kérlek bízz bennem. -álltam lábujjhegyre,mint aki magasabb nála,de még így sem sikerült.
Így az ágyra álltam,s rögtön magasabb lettem.
- Magasabb vagyok! -kekeckedtem.
- Milyen a fenti levegő? -mosolygott Taehee.
- Olyan vámpírhaj szagú. -mosolyogtam.
- Hé! Ezt mos fájt! -vágta be a durcit.
- Bocsi. -biggyesztettem ki ajkaim.
Lementünk kifosztani a konyhát. Meg kell hagyni a kaja igen pocsék,de ha muszáj hát muszáj. Felmentünk és az egyik szobából veszekedést hallottunk. Fogalmam sincs ki lehetett de nem igazán törődtem vele,mert hulla fáradt voltam,és még pontosan nem fogtam fel,hogy egy vámpír fekszik majd mellettem,miköz én egpróbálok elaludni.
Elmentem a zuhanyzót elfoglalni,s jól esett a kellemesen langyos víz a fáradt testemnek. A hálóingem egy nagy póló és egy bugyi,de ilyenkor jobb ha felveszek egy rövidgatyát,mert vámpír ide vagy oda,de pasiból van.
Az ágyba bebújtam,és a nagy macimat a hasamra ültettem. Azt bámultam,míg a pilláim le nem csukódtak. Aztán éreztem,ahogy az ágy mellettem besüpped vámpírlakótársam alatt,s a maciról is lecsúsztak kezeim,s teljesen bekómáltam.

Reggel a földön keltem. Hogy hogyan nem tudom,de ott keltem. Felkönyököltem az ágyra,s Taehee nem volt sehol. Sunyi tekintettel vánszoltam a testem a fürdőbe,s az ajtó előtt megtorpantam.
- Figaró! Figaró! Nincs szebb kis figarónál! -énekelt Taehee.
Na jó. Most vagy leütöm,vgay pedig felfordulok. Énekel? Zuhanyzás közbe? Most miért? Mosolyogva mentem be a szobánkba,s felöltöztem,majd lementünk SoYun-hoz. Meg kell hagyni,az hogy látni az angyalokat az nem volt megerőltető,de a gyógyítás már igen. Hiába próbáltam,de nezehen ment.

Sky: 7. rész~

Mire felért mindenki én is összeszedtem magam, de várjunk csak? A Mennyben vagyok angyalokkal? Mire észhez tértem Gabriel a végére ért a beszédének nagyjából be tudtam tájolni ki kicsoda, de még mindig hülyének érzem magam. Milyen erőm van nekem? Már belefájdult a fejem a sok gondolkozásba és áttértem arra a témára, hogy ki lehet az a Red. Várjunk, ezek tényleg vámpírok? Hee, na ez nekem sok. Összeszedtem a cókmókom és elindultam a szállás felé a többiek után mire hirtelen az egyik srác előttem termett.
-Segítsek?-nézett rám fekete szemeivel.
-Köszi, nem kell.-a hideg végig futott a hátamon.
-Te vagy Red?-néztem rá mikor félúton voltunk.
-Ahham. Te pedig Sky, igaz?-kérdezett vissza.
-Mmm.-bólintottam.
Ezzel le is tudtuk a beszélgetést. A lépcső előtt viszont felkapta a bőröndöm és a dobozt és mosolyogva elindult az emeletre. Ne hidd, hogy ezzel lekenyerezel szépfiú! Elindultam utána és ahogy felértem a szoba elé ott állt Red lefagyva.
-Beengedsz?-kérdeztem miközben megkopogtattam a vállát. De semmit sem változott, ugyanúgy állt ott lefagyva az ajtó előtt, nagyra nyitott szemekkel nézte a 13-as számot mintha az megílyedne és elszaladna az ajtóról.
-Neked meg mi bajod?-néztem rá gyanakvóan, csak nem a 13-as szám miatt mert menten lepetézek.
-Azt ne mond, hogy a szobaszám miatt tojtál be?-megyek mellé és elkezdem bámulni az arcát és mint ahogy a filmekben szokás, csigalassúsággal elkezdett bólogatni. Lenyomtam a kilincset, meglöktem az ajtót, hogy nyíljon ki sarkig és a hátánál kezdtem befelé tolni.
-Indulj már el!-nyöszörögtem ahogy próbáltam a szoba felé orientálni. A szemközti falhoz mentem és erőt véve magamon nekiszaladtam amiből az lett, hogy behasalt a szobába, közelebbi kapcsolatot létesített az arca a padlóval. Megfogtam a jobb kezemmel a bőrönd fogantyúját a másikba a dobozt és kikerülve a földön fekvőt elfoglaltam az ablak felőli részét...A FRANCIAÁGYNAK??? Na ne, neeem neeem neeem neeem. Ez egyáltalán nem vicces! Miután kimérgelődtem magam odalépkedtem Red-hez aki már az orrát szorongatta de még mindig nem kelt fel a földről.
-Na látod? Így jártál! Én mondtam, hogy indulj el. Most viszont jó lenne ha felkelnél mert már bent vagy, és mert be szeretném csukni az ajtót.-elengedte fájó orrát és ülésbe tornázta magát majd felállt. Visszamentem az ágy másik oldalára és elkezdtem összeszedni a cuccom a fürdéshez, jobb' szeretem a saját dolgaim használni. Beléptem a fürdőbe ami elég tágas volt és persze nem volt elválasztva a wc a zuhanyzótól. Szuper! Ha rám fog nyitni és naaagyon meg fogom ütni. Mielőtt beléptem volna a kabinba ajtócsapódást hallottam, tehát elment, fantasztikus. Megnyitottam a meleg vizet majd mellé egy kis hideget és hagytam, hogy végig folyjon az egész testemen a víz. Végig mostam a testem és éppen kilétem a kabinból Red akkor lépett be a helyiségbe. Ő lefagyott én pedig gyorsan magam elé kaptam a törölközőm de még mindig úgy állt ott mint egy darab fa, meg sem rezdült majd hatalmasat nyelt és megszólalt.
-Én..csak..wc-re jöttem.-mondta és már fordult is a wc felé és húzta volna le a cipzárját.
-Ennyire még nem vagyunk egymásra hangolódva, szóval örülnék ha kimennél!-fogtam meg egy törölközőt és a fejére dobtam. Míg a fején volt addig rendesen magam köré tekertem a kezemben lévő törölközőt majd odamentem hozzá és kituszkoltam az ajtón. Hát még ilyet! Hát ez sem tiszta fialás! A hajam is beletekertem egy törölközőbe és kiléptem az ajtón, hogy egy bemelegítő nadrágot és egy felsőt vegyek magamhoz és visszamentem hogy átöltözzek. Újra kilépve az ajtón már Red ot ölt az ágyon és bámulta a dossziémat amit a pakolás közben tettem az ágyra.

A kép

-Jó csaj, szúrnám!-ezt csak úgy benyögi én meg mindjárt lehidalok. Azon. A. Képen. Én! Vagyok. Heeeeeeee?!
-É..én vagyok a képen!-szólaltam meg kis idő után.
-És? Ez nem változtat semmin?-mondja és rám kacsint.
-Fogjál magadon!-mondom neki, elteszem a mappát, végig fekszek az ágyon és magamra rántom a takarót és próbálok aludni de nem megy. Egyik oldalamról a másikra fordulva próbálok aludni de nem jött össze majd a hátamra feküdtem és lehúztam a fejemről a takarót és a plafont tanulmányoztam mire Red fejét láttam a látóterembe bejönni amitől a szívinfarktus kerülgetett.
-Ne ílyesztgess!-kezemmel eltoltam a fejét és felültem, lerúgtam magamról a takarót és megcéloztam az első emeleten lévő kajáldát. Mielőtt kiléptem a folyosóra, utánam szólt.
-Hova mész?
-Enni.
-Mehetek?
-Gyere!-ahogy ezt kimondtam már mellettem is termett és kiléptünk az ajtón amikor a folyosó végén láttam Michael-t, vagy kit, fekete szárnyal. De hát ő egy angyal! Akkor most mi van? Néztem bambán, megdörzsöltem a szeme és visszafordultam a szobába, elég ílyesztő ez a hely. Red bejött utánam, visszafészkelődött az ágyra és megszólalt.
-Akkor most nem megyünk?
-Szerinted?-kapom le a fejemről a takarót.-Hagyjál aludni, mert ha nem alszom ki magam nyűgös vagyok és ha nyűgös vagyok azt valakin megbosszulom arról nem is beszélve, hogy rád leszek akaszkodva és ezt Te nem akarhatod magadnak.-néztem rá majd visszahúztam a fejemre a takarót és végre el tudtam aludni.

Fáradtan nyitom ki a pilláimat, felülök az ágyon, megdörzsölöm a szemem és magamhoz veszek egy farmert és egy felsőt majd megtámadtam a fürdő felé. Bent letettem a ruhám és belenéztem a tükörbe, megnyitottam a hideg vizet, megmostam az arcom majd megtöröltem, átöltöztem és kimentem. Soyun már várt az ajtóban, szaval mehetünk "edzeni". Ayumi engem szólított, hogy mutassam meg mit tudok amiből az lett, hogy Red csurom vizes fejjel meresztette rám szemfogait, rámosolyogtam és próbáltam arra koncentrálni, hogy teljesen láthatatlanná váljak. A többiek is megmutatták mit tudnak majd visszamehettünk pihenni a szállásra.

Ayumi: 6.Rész~

Soyun szokás szerint beleszólt abba amit Gabriel beszélt. Szerintem őt ezért is nem léptetik elő, mert próbálják kontrollálni a száját.

-Tehát... Ti emberek, már úgy születettek, hogy erővel rendelkeztek. Párjaitok pedig tiszta vérű vámpírok. Ayumi lesz az, aki segít elő hozni az erőtöket, amit majd harcra fogtok használni. Párjaitok már évek óta birtokukban tartják az erejüket, ezért nektek, rájuk kell hangolódni, hogy együtt elpusztíthatatlanok legyetek. Ebben is Ayumi fog segíteni. Erre van két hónapotok. Harc, és a fegyverek használatát Soyun fogja megtanítani. Ő a legjobb köztük. Szállások pedig két személyesek. Mindenki a párjával lesz egy szobában. -mondta el a mondókáját és Soyun-ra hagyva a többi szövegelést lelépett.

-Seomin és Taehee, második emelet 12-es szoba. - olvastam a lapot. -Sky és Red, 13-as szoba. Lumin és Jonghyun 14-es szoba. Ayumi és Haru. 15-ös szoba. Hyunwoo és Jerry 16-os szoba. Enyém a 11-es, ott megtaláltok. Földszinten van a konyha, amolyan menza féleség, bármit kérhettek enni. Fürdőszoba pedig vannak a szobákban. Fiúk, a védenceim nem kaja. Világos? -mondta el mindenkinek. Én alapból ismertem már a szállásunkat, amin inkább meglepődtem hogy nekem az a Haru nevű vámpír a „társam”. A toll feláll a hátamon ha csak eszembe jut hogy vele kell laknom. Még jó hogy kialudtam azt a négy órát ami nekünk angyaloknak szükséges, így szemmel tudom tartani. Holnap reggel velem kezdenek az emberek így a mappámat fülön fogva felültem a franciaágy rám eső térfelére. Meg sem szólalva olvastam és azon járt az agyam vajon külön külön is kéne-e foglalkoznom a tanulókkal, vagy jó lesz így egyben.

-Khm...-köszörülte meg a torkát Haru mikor lefeküdt és félig átlógott az én térfelemre.

-Maradj a te feleden!-szóltam rá és egy erősebb energiát fejlesztve visszatoltam. Felálltam és egy nagyobb rajztáblát vontam magam elé és felírtam a párokat és a hozzájuk fűződő erőket.

-Héé angyalka! Neked mi a tehetséged?-könyökölt fel a Napocskának nevezett idegesítő vámpír.

-Sokféle erőm van.-motyogtam miközben próbáltam arra figyelni amit csinálok.

-Például?-ült fel és engem kezdett bámulni.

-Például ilyen!-pillantottam rá és kék szemeim világítani kezdtek miközben lassan erős kötözést eresztettem rá. A bénultságtól nem tudott beszélni, sem mozogni. Valahogy olyan jó volt ez a kis csend, de nem volt szívem úgy hagyni így egy sóhajtás kíséretében leoldottam róla. Enyhén lihegve, meglepett szemekkel pislogott és inkább befogta. Egész éjszaka ezen a rohadt táblán agyaltam hogy mit kéne tennem, de az elejére még csak meg szeretném az erejük mértékét ismerni. Másnap reggel nyolcra mentem ki a kerthez ahol terveztem az órát. Soyun mindenkit összeszedve ért oda éppen hogy csak.

-Üdvözöllek titeket emberek! A nevem Ayumi. Angyal vagyok, sok féle tehetségem van!-mondtam nekik melegen és kedvesen. Furcsa módon az embereket szeretem, csak a vámpíroktól áll fel a toll a hátamon.-A ma reggeli feladatunk az hogy megmutatjátok az erőiteket, hogy kivel mennyit kell foglalkozzak. Sky! Te leszel az első! Az lesz a feladatod hogy mutasd meg mikre vagy képes a vízzel és hogy mennyi ideig tudsz láthatatlan maradni! Utána jön Seomin! Te megmutatod milyen mély sebet vagy képes gyógyítani! És végül marad Jonghyun! Ő is megmutatja nekünk hogy mire képes!-álltam arrébb. Végignéztem ahogy kissé bénázgatva megoldják a feladataikat, majd kifáradva elnyúlnak a füvön. Órámra pillantva láttam hogy fél van.-Menjetek haza enni! Pihenjetek egy kicsit utána kettőre legyetek a téren ahol tegnap voltunk, mert Soyun fog nektek mutatni néhány dolgot!

Sky szeme

-Elnézést!-suttogta Sky hatalmas lila szemeit rám emelve.

-Tessék.-fordultam vissza felé ő pedig enyhén ijedt fejjel nézett zafírkék szemeimbe.

-Én... én...-makogta.

-Nyugodj meg.-sugároztam felé újra a nyugtató erőt-És mond mit szeretnél.

-Se-semmit.-motyogta és gyorsan elsietett a többiekkel. Mély levegőket véve próbáltam meditálni. Nyugodt lélegzetvételekkel, ültem és koncentráltam. Éreztem ahogy Haru halk ruganyos lépteivel leül mellém és bámult. Csodás! Már csak a nézőközönség hiányzott.

Csendes meditálás

Soyun: 5. rész~

Fél percig vizslattam azt a gyönyörű szempárt, aztán felmértem a többieket.
-Tedd el azt a pengét Yun. Nem azért lettél ide hívva, hogy megölj. Vagy mi téged. - mondta Taehee.
-Pont benned bízzak meg, aki majdnem ötven éve elvágta a torkom? - morogtam.
~Hol van az a mocskos idióta?!-
kiabáltam Ayuminak.
~Fent hesszel!-.mondta.
~Hát ott pukkadjon meg ahol
van! Nem erről volt szó!-
dühöngtem.
~Nyugalom!-nyugtattot.
~Rendben!- sóhajtottam -Hol vagy?
~Éppen most megyek be az
utolsó tanítványhoz.- mondta.
~Szegénykét beszarattam!-
kuncogtam.
-Mindegyiknél eljátszod!-
kuncogott.
Tényleg mindenkivel ezt csinálom. Jó móka, hogy majd szívbajt kapnak amikor nem várják, hogy megjelenek.
-Soyun! Tedd le azt a pengét. - jelent meg Michael.
-Kinyirlak Te tollasseggű! Nem erről volt szó! Se arról, hogy az Én védenceim a "kulcs". - hadonásztam.
Jerry felröhögött.
-Te segged is tollas! Bocsáss meg Uram. - vetett keresztet.
-Ilyenkor röhög a májam. Szerintem Isten már hozzámszokott, jót röhög rajtam az öreg. Szeretlek ám fater. - néztem fel. -Amúgy! Mi a francokat keresek, egy Vámpír fészekben? - vágtam karba a kezeim.
-Ők a megmaradt tiszta vérű Vámpírok.
~Soyun! - hallottam Jonghyun hangját.
-Egy másodperc!  - emeltem fel a mancsom. Elillantam Jonghyunhoz. -Gyere! - azonnal mellém lépett, megfogta a kezem. Visszaillantam.
-Lemegyek hídba!!! - hisztizet Hyun.
-Csak tessék. - ültem le.
-Nem vagyok buzi! - hadonászott Hyun. -Nem leszek egy pasi párja.
-Ez fájt! - hallottam egy ismeretlen fiú hangját.
-Miért pont fiú a párom? - fújtatott.
-Mert a Te erődhöz Lumin ereje megy. - mondta Michael.
-De Én láttam, hogy... mindegy. - sóhajtott. Leült mellém.
-Nos, akkor Red párja Sky. Taehee párja Seomin. T.o Jerryvel van. Harunak is van, Ő lesz majd a tanítótok. Vagyis csak az embereké. Nektek fiúk csak rájuk kell hangolódni.
-Igen! Hangolódni, nem kajának nézni Őket. - bólogattam.
-A Te párod Yooseung. - mondta Michael.
-Mi van? - pattantam fel.
-Te is kulcs vagy. Vissza kell szerezni a Teremtés könyvét, és helyre hozni az Élet fáját. Lucifer valami bűbájt bocsátot rá. Azért van egyre több démon fent..
-Akkor se leszek vele. - mutattam Young Hoonra. Egyet pislogtam és már előttem volt.
-Pedig bele kell törődnöd. - vigyorgott. Orrát az enyémhez érintette.
-Még egy ilyen, és ki tépem a torkod! - sziszegtem neki.
-Yooseung! Inkább ne. Megteszi! - mondta Jonghyun. Szemei fehérek voltak.
-Látomása van. Jobb ha hallgatsz rá. - morogtam.
-Oké! - lépett hátra.
~Soyun, segíts. - hallottam Seomin hangját.
-Seomin. - ijedtem meg.
-Taehee. Menj vele. - utasította Michael. Taehee mellém állt. Karon ragadtam, és elillantam Seohoz.
-Seo? - kérdeztem.
-Soyun! Valaki ott van kint! - rohant hozzám, és bújt a karjaimba. Pislogtam mint Rozi a moziban.
-Seomin. Taehee vigyázz rád. - kapartam le magamról, és pörditettem Taeheehez. Utálom ha bárki hozzám ér.
Kiillantam, és ott volt egy démon.
-Kell a lány. Meg kell ölnöm. - hörögte.
-Francokat. - kardomat elő véve egyetlen mozdulattal csaptam le a fejét, és vált porrá.
-Mi lesz a szüleimmel? - kérdezte Seomin amikor elmondtam neki, hogy velem, bocsánat velünk kell jönnie.
-Ne aggódj. Kapnak védő pecsétet, és a Ház is. Így biztonságban lesznek. - mondtam. Közben körbe jártam a szobát. Elhúztam a szekrényt, és a véremmel odarajzoltam egy angyal pecsétet.
-Taehee! Ha megmozdulsz szét szedlek. - szóltam a fiúra, mivel láttam, hogy mozdult volna a vér szagra.
-Bocsánat. - takarta el az arcát. A ház három részére rajzoltam a falra a pecsétet. Aztán a nappali közepén egyet, így kész a védelem. Elmormoltam egy igét, és kész is. Már csak a szülők maradtak. Láttam, hogy Seo levelet írt, azt rakta le az ágyára, majd fogta a táskát, és pakolni kezdet. A szülők is védve lettek.
-Kész vagyok. Mehetünk? - néztem rájuk. Seo szomorúan bólintott.
-Akkor indulás. - őket elvittem Michaelhez, s Sky után mentem.
-Annyira utálom ezt a ruhát. - igazgattam magamon a ruhát. -Viszont a szárnyaimnak jót tesz, hogy ki van engedve. - morogtam. Megéreztem Sky jelenlétét, így, amikor ránéztem, megszületett a kapocs köztem és közte. Persze Ő beájult, rajtam pedig még egy arany stigma jelent meg. Pontosabban a karomon. Megfogtam Skyt és felvittem. Mire felértem vele, már ébredezett.
-Hol vagyok? - motyogta.
-A Menny kapujában. - mondtam. -Meghaltam? - pislogott.
-Nem. Nem haltál meg. Szimplán beájultál. Figyu, utálom ezt a ruhát, a kapcsolat meg van köztünk. Egy pillanat és leszek. - illantam el. Egy fehér farmer és pólót vettem fel, pedig álltalában fekete a cuccom.
Fogtam Sky cuccát, dobozt is ruhát, és a többit amit már bepakolt és vissza illantam. -Itt is vagyok. Gyere. - intettem a fejemmel. Belépve a kapun először egy rét jelent meg, aztán a többiek.
-Üdvözöltem mindenkinek. Gabriel vagyok. Ő pedig Michael. Nos térjünk a lényegre...
-Ha lehet röviden és tömören. Tudod, eleje, közepe, vége. - mondtam.
-Túl sokat láttad a Transformers filmet. - szólt be Hyun.
-Ne szójá' be. - néztem rá gyilkos szemekkel.
-Tényleg fura egy angyal vagy. - jegyezte meg Seomin.
-Soyun! - szólt rám Gabriel.
-Befogtam! - néztem rá.
-Tehát... Ti emberek, már úgy születettek, hogy erővel rendelkeztek. Párjaitok pedig tiszta vérű vámpírok. Ayumi lesz az, aki segít elő hozni az erőtöket, amit majd harcra fogtok használni. Párjaitok már évek óta birtokukban tartják az erejüket, ezért nektek, rájuk kell hangolódni, hogy együtt elpusztíthatatlanok legyetek. Ebben is Ayumi fog segíteni. Erre van két hónapotok. Harc, és a fegyverek használatát Soyun fogja megtanítani. Ő a legjobb köztük. Szállások pedig két személyesek. Mindenki a párjával lesz egy szobában. - mondta Gabriel. -Bármi kérdés van. Soyun válaszol. - tűntek el.
-Ha közelembe jössz megöllek! - fenyegettem Yooseungot.
-Majd meglátjuk. - vigyorgott.
-Seomin és Taehee, második emelet 12-es szoba. - olvastam a lapot. -Sky és Red, 13-as szoba. Lumin és Jonghyun 14-es szoba. Ayumi és Haru. 15-ös szoba. Hyunwoo és Jerry 16-os szoba. Enyém a 11-es, ott megtaláltok. Földszinten van a konyha, amolyan menza féleség, bármit kérhettek enni. Fürdőszoba pedig vannak a szobákban. Fiúk, a védenceim nem kaja. Világos? - hadartam.
-Amúgy se tudunk belőlük inni, mert védve vannak. - mondta Taehee.
-Jobb is. Most mehet mindenki pihenni. Holnap reggel Ayumival kezditek. Kettőig vele lesztek aztán Én jövök. Gatyákat fel kötni. Nem leszek kiméletes! Ha bármi baj van, hívjatok.  - otthagytam őket. Ledőltem az ágyamra, és vegetáltam. Hallottam, hogy Yooseung is megjött, és elég csendes volt. Annyi volt a szerencséje, hogy békén hagyott. Így el tudtam aludni.

SeoMin: 4.rész~

Pici korom óta láttam már furcsa embereket. Voltak akiknek vörös szarvuk volt,de volt akinek meg fehér kör lebegett feje felett. Omma mindig azt mondta,hogy ez egy képesség. A mai napig nem vettem komolyan,de ma megláttam egy angyalt. Omma szerint az angyalok vigyáznak ránk. Mikor megláttam szívinfarktus kerülgetett,de csak elajáultam. Mikor észhez tértem még mindig ott volt.
- Buu! – teremt felettem.
Hirtelen meglepettségtől azt sem tudtam én ki vagyok,és ezt egy nagy sikollyal adtam tudtára.
- Ne szarj. Angyal vagyok. – mosolygott rám angyalian.
- Angyalhoz képpest elég mocskos a szád. – pislogtam,mint egy újszülött kisbaba.
- Mondták már. De csak azért mert sokat vagyok az emberek közt. – állt lábra.
- Miért jöttél? –néztem rá,és a plüssmacimat szorongattam.
- Azt majd legközelebb. Most mennem kell megnézni ki lesz a párod. Úgy egy max két óra múlva leszek. Soyun a nevem, hívj nyugodtan, és Én itt leszek. – bólintottam,és eltűnt.
Reszketve bújtam az ágy alá. Féltem,hiszen egy angyal volt itt. Aztán kezdtem megnyugodni. Szépen lassan,és körmöt rágva pásztáztam a szobámat,hátha lelek valakit. De csalódnom kellett. Nem volt senki sem a szobámba rajtam kívül. Felmásztam az ágyamra,és ölelgettem a plüss macimat és lassan elaludtam.
Mikor felkeltem lemásztam az ágyról,és egy fehér tollat találtam. SoYun… Egész nap rajta járt az eszem. Talán veszélyben vagyok,hogy az angyalom eljött értem? Esetleg valamit elrontottam,az életemben? Mindig csendes voltam,nem okoztam kárt senkinek sem. A plüss macimat betakargattam gondos odafigyeléssel,és lementem Omma-hoz.
- Hová mész? –nézett rám Appa.
- Elmegyek megsétáltatni Jang-ot! –mondtam mosolyogva,és a kutyám neve hallatán odajött hozzám.
Megsimogattam fejét,és rátettem a pórázt,majd kimentünk az ajtón. A kisajtót magam után becsuktam,és Jang egyből mindent szaglászott. A városba mentünk,ahol már kezdett sötétedni. A nap már ment le,és a város utcalámpái egyesével felkapcsolódtak. A tavaszi szél,elég hűvös volt még,és sálamba bújtattam arcom. Jang leült egy helyen,és megsimogattam,majd mentünk tovább. Egy kis sikátorhoz értünk. Az utca bűze elrettentett elég rendesen,de tartottam magam. Mikor elhagytuk végre a helyet,egy kis gyorsétterem elé értünk. Mivel lehet bevinni kutyát,így bementünk. Rendeltem édes savanyú csirkét,és megettem. Igaz a felét Jang kapta meg,de nem érdekelt. Nem szóltak érte,és miért ne adhatnék a kutyámnak? Mikor befejeztük az evészetet,elvittem a tálcámat és két szempárral találkoztam. Egy fiú volt. Teste körül izzó fekete fény volt,és tekintete gyilkos. Mit sem törődve vele,kimentünk Jang-al az épületből,és hazafelé vettem az irányt. A járdán kopogott a cipőm,és ez a kopogás megduplázódott. Félve néztem hátra és az a fiú volt az. Szeme vörösen égett,és fekete izzó fénye a sötétségben szürkévé vált. Elkezdtem szaporábbra venni a lépések számát,és Jang érthetetlenül vette fel velem a ritmust,majd hazaértünk. Azonnal a szobámba mentem és bezártam az ajtót. Az erkélyen az ablakom bukóra volt kinyitva. Furcsa hangok zaja szűrődött be fejembe. Halottam,hogy valaki mászik. Szívem a félelemtől eszeveszett ütemben kezdett el verni,és minden erőm eltűnt rémülettől vacogó testemből.
„SoYun segíts!” gondoltam magamban,és szemem lehunytam,és az ablakon kinézve egy sötét alak jelent meg,akinek a Hold fénye fehér körvonalat rajzolt,és szempára vörösen izzott…

Sky: 3.rész~

Egy parkban ültem nem messze a kollégiumtól ahol már ideje élek és elég furcsa dolgok történnek velem és egyben meg is rémítenek. Sokszor, amikor kinyitom az erkély ajtót érzem, hogy figyel valaki vagy amikor éppen elesni készülök, minden előreláthatóság nélkül, olyan mintha valaki megtartana és visszasegítene az eredeti testhelyzetbe. És csak akkor ha a hátamra esnék, máskor már volt olyan, hogy erőből orra vágódtam, akkor meg nevetést hallottam távolról de mégis közel volt az a valami vagy valaki aki majdnem kiesett a száján annyira nevetett. Utána két hétig be volt kötve az orrom de ez mellékes, valami furcsa dolog van körülöttem és ha rövid időn belül nem találom meg ki vagy mi az én becsavarodok. Arra eszmélek nagy gondolkozásomban hogy vizes az arcom, hiába a tölgyfa terebélyes koronája az arcom csupa víz. Összeszedegetem a padról a könyveimet és minden cuccomat majd futni kezdtem a kollégiumhoz, el ne ázzak. Na, hát ennek semmi értelme nem lett ugyanis mire odaértem bőrig áztam, mire felértem a szobámhoz addigra viszont már elállt. Ledobtam a cuccaimat az asztalra és azonnal a fürdőbe mentem, hogy felmelegítsem a lehűlt testem egy forróvizes zuhannyal. Amint kész voltam kiléptem a kabinból, felvettem a köntösöm és úgy lépdeltem óvatosan a vizes tappancsommal a csempén hogy el ne tanyáljak. Az asztalról elvettem a cuccom és az íróasztalomra tettem a könyveket, mellé a táskám és ledobtam magam az ágyra. A plafont kezdtem el bámulni majd eszembe jutott, hogy fontos ez a nap csak azt nem tudom miért. Felültem az ágyon és a fürdőszobában levett kabátom zsebéből előkotortam a telefonom és azonnal megnéztem a naptárat. Neki támaszkodtam a mosdókagylónak és úgy bámultam a kijelölt napra. Hogy lehetek annyira bamba, hogy nem veszem észre, hogy vége van a félévnek és ki kell költöznöm a kollégiumból. Istenem! A tekefont a köntös zsebébe süllyesztve indultam vissza a szobába de ekkor megint valami furcsát éreztem, mintha figyelnének de az idegesség elvonta figyelmem majd később meg és szűnt az a nyugtalanító érzés. A szekrényemből elővettem egy farmert és egy laza pólót, lófarokba kötöttem a hajam és elkezdtem összepakolni a cuccaimat. A szekrényeket háromszor átnéztem, hogy még végképp se hagyjak itt semmit. Akkor sem ha ide jövök vissza szünet után. A konyhába is kimentem és összeszedtem azt a néhány darab evőeszközt, a tányéraim és a bögrém. Elővettem a szekrény aljából a dobozt amiben hoztam őket, ám amikor felnéztem a dobozból, amibe úgy pakolásztam hogy tökéletes helyen legyen minden és ne törjön ripityára, a szobámból vibráló fény világított ki majd egyszer csak megszűnt én pedig kocsonyává vált végtagokkal közelítettem a szobámhoz és óvatosan be lestem az ajtófélfa mögül mire egy lányt láttam a szobám közepén, fehér ruhában állt előttem és mögüle két szárnynak tűnő valami kandikált ki. A talpától teljesen az arcáig végig néztem rajta mire ahogy a szemébe néztem elragadott valami és több száz méterre emelkedtünk a földtől. Valamitől elbódulhattam mert már csak akkor tértem magamhoz mikor már egy fényes kapu előtt voltunk. Ahogy beértünk egy nagy pusztára támogatott el a lány és leültetett a fűbe.

Ayumi: 2. Rész~

-Michael ugye tudod hogy téged nagyon fog utálni Soyun hogy oda küldted?-sandítottam rá ahogy a kertben simogattam a rózsákat.

-Legalább valami hasznosat is csinál!-vont vállat és letelepedett mellém.

-Mindig csinál valami hasznosat!-húztam össze a pilláimat és szúrós szemekkel méregettem.

-Kinek mi!-vonta meg a vállát. Odafordultam hozzá s halk de határozott hangon beszéltem hozzá.

-Harcra képzi a párokat! Megcsinálja helyetted amiket alapból neked kéne! S folyamatosan megmenti a tyúkszaros seggedet!

-Nem értem miről beszélsz!-legyezte maga előtt a jobb kezét.

Zafírkék szemem

-Láttam az aktáidat, hogy miket kellene csinálnod!-álltam fel és jobbnak láttam otthagyni mielőtt jelenteném Gabriel-nek. Szárnyaimat kieresztve ugrottam le az emberek világába és süvítettem. Meg kell néznem az újakat hogy fejlődnek napról napra. Láthatatlanul szálltam le Jonghyun háza elé és átmentem az ajtón. Éppen evett valamit a televízió előtt, én pedig zafírkék szemeimet rá villantva vizsgáltam ahogy az ereje egyre erősebb. Auraként simult a teste vonalához és folyamatos izzásban aranyként tündökölt. Minden jó erő aranyként káprázik szemeim előtt, a rosszak pedig akár egy fekete lyuk, szippantják be a körülöttük lévő színeket. Hyun még csak nem is sejti hogy Soyun-on kívül más angyal is figyeli.

-Van ott valaki?-borzongott meg miközben körbepillantott a lakásban. Szerintem éppen eleget hoztam rá a frászt, kezembe vontam a mappát amiben leírom ki hogyan fejlődik. Egy utolsó pillantást vetettem a remegő fiúra és elteleportáltam a következő tanonchoz.

-Szóval Kim Rain! Az az Sky... Láthatatlan és a vízhez ért... Hmm... Talán nem lesz vele sok problémám.-olvastam végig az adatait.-Na gyerünk!-mentem be hozzá is. Aurája már a másik szobából látszott ahogy fénylik és csillog. Hosszú haja vizesen omlott a hátára és egy köntösben járkált fel alá a szobájában. Ő is jól van ezért miután feljegyeztem az észrevételeimet elindultam az utolsó diákhoz.

-Hol van az a mocskos idióta?!-kiabálta Soyun a fejemben.

-Fent hesszel!-mosolyodtam el a felháborodott megszólításán.

-Hát ott pukkadjon meg ahol van! Nem erről volt szó!-dühöngött.

-Nyugalom!-nyugtattam szegényt, hisz ez tényleg egy gusztustalan húzás volt Michael-től.

-Rendben!-próbálta korlátozni magát-Hol vagy?

-Éppen most megyek be az utolsó tanítványhoz.-álltam meg az ajtó előtt és a bentről jövő hangokat vizsgáltam.

-Szegénykét beszarattam!-kuncogott halkan Yun.

Seomin szeme

-Mindegyiknél eljátszod!-kuncogtam vele én is és bementem. Az emeleti szobában találtam rá az ágy alatt.-Yun...-csóváltam a fejem ahogy láttam a lány ijedt arcát. Leültem mellé egy törökülésben és nyugalmat sugároztam felé. Láttam ahogy a félelem egy kis idő múltán kihunyni látszik hatalmas smaragdzöld szemeiben. A lelke szépen lassan megnyugodott és kimászott az ágy alól. Még mindig félő pillantásokkal vizslatta körbe a házat, hát ha talál ott valakit. Milyen frászt kapna ha most meglátna! Körmét rágcsálva felült törökülésben az ágya közepére és egy azon irányba bámult pár percig.-Na én végeztem!-szóltam fel a többieknek. Halk léptekkel hagytam el a házat és sétálgatni kezdtem. Michael nagyon gonosz Soyunnal, hisz a saját feladatát aggatja szegénykére. Igaz alatta szolgál, de azért ez nagyon piszkos húzás. Oké, én vagyok Michael „társa” mivel egy azon rangba helyeztek el minket, ezért is én megkérem Yun-t azokra a dolgokra amikre.

-Ayumi gyere fel kérlek!-szólalt meg a fejemben Gabriel.

-Megyek!-sóhajtottam és hatalmas szárnyaimat kiengedve röppentem fel a levegőbe. Erős szárnycsapásokkal suhantam fel felé amíg meg nem láttam a Menny kapuját. Talpam a talajnak érintve totyogtam át a hatalmas kapun. Az egyik hatalmas füves pusztára irányítottak a többiek, és megláttam a három tanoncot Soyun mellett.-Szervusztok!-villant rájuk szemem amitől mind a három összerezzent.

-Szia Ayu!-mosolygott rám Yun és megölelt.

-Rég láttalak.-karoltam vissza, majd Gabriel-re néztem.

-Örvendek Ayumi!-hajolt meg kissé.

-Gabriel!-hajoltam meg én is-Hol van Michael?-néztem körbe, de sehol sem találtam.

-Felhozza az utolsó öt vendégünket.-mosolyodik el Gabriel.

-Végre csinál valamit!-motyogtam és sóhajtás hagyta el az ajkaimat.